Erősítés mellett horgászás

HAVASRÉTI BÉLAHAVASRÉTI BÉLA
2003.06.22. 22:07
Címkék
Ezekben a napokban rég nem látott kedvenc labdarúgójukat köszönthetik a győriek: az ETO csapatát négy éven át erősítő, majd 2001 nyarán Portugáliába, a Santa Clara együtteséhez szerződött Vayer Gábor tölti szabadságát a változatlanul otthonát jelentő városban.
– Két éve játszom Portugáliában, sikerült beilleszkednem, megtanultam a nyelvet, vannak barátaim – mesélte Vayer Gábor. – Szerződésem még két évig jelenlegi klubomhoz köt, az viszont igaz, hogy jelenleg meglehetősen válságos napokat élünk, hogy mást ne említsek, az utolsó bajnoki fordulóbéli vereségünkkel kiestünk az első osztályból. A vezetőség szerződést bontott Carlos Albertot Silva edzővel, és a szakvezetőn kívül kilenc játékostól is megvált a klub. Ami pedig engem illet… A lezárult bajnokságban, sajnos, kevés lehetőséget kaptam, mivel a csapatban sok volt a brazil játékos, és az ugyancsak brazil edző elsősorban honfitársait foglalkoztatta. – E nagy átalakulás közben az ön szerződése mennyiben forog veszélyben?– Szerencsére engem nem érint az átalakulás. A klub vezetői már közölték velem, hogy továbbra is számítanak rám, visszavárnak, így július hetedikén utazom vissza, és minden tudásommal azon leszek, hogy az epizódszerep után stabil főszereplővé váljak. – Gondolom, azt várják el a csapattól, hogy jusson vissza az első osztályba.– Ez így van, de a feladat nem ígérkezik könnyűnek. Portugáliában a tizennyolc-tizennyolc csapatot felvonultató első- és másodosztályban folyik a bajnokság, és mindkét osztályból az utolsó három esik ki, illetve a másodosztály első három helyezettje kerül fel. A lehetőség adott, remélem, valóra válhatnak a terveink.– Mivel tölti szabadságát?– Aktív pihenéssel. A családomat ritkán látom, így van mit pótolnom. Találkozom régi barátaimmal, és jólesik, hogy a városban járva sokan felismernek, beszélgetnek velem. Ha egy-egy nap marad időm, akkor hódolok a szenvedélyemnek, horgászom.– Portugáliában mennyire követi figyelemmel a magyar labdarúgás eseményeit?– Naprakész információim vannak, hiszen az internet jóvoltából mindent megtudhatok. Szoros barátságban vagyok a Benficában profiskodó Fehér Miklóssal, és mindkettőnket elkeserít korábbi csapatunknak, az ETO-nak a gyengélkedése. És én, a velem szembeni – hogyan is mondjam… – megkülönböztetés ellenére továbbra is szorítok a Győr sikeréért.– Miért, mi történt?!– A szabadságom alatt is naponta edzek, és én döbbenetesnek tartom, hogy volt klubom vezetősége nem engedélyezte, hogy a győriek edzéseit látogassam. No, de ez van, ha fájt is, de elfogadtam a döntést, és a pálya helyett konditerembe járok és a lakásomhoz közeli focipályán végzem a labdás gyakorlatokat. A lényeg, hogy van hol mozognom, a neheze úgyis ezután következik: a Santa Clarával vissza kell jutnunk az első osztályba.
Legfrissebb hírek

Lovas Világjátékok: a magyarok nem jutottak tovább a díjlovaglás selejtezőjéből

Egyéb egyéni
2 perce

A negyedik góljukat is megszerezték a dánok – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
8 perce

Erste Liga: Újpesten kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK

Jégkorong
11 perce

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
17 perce

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
41 perce

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
42 perce

Milák Kristóf országos csúccsal Európa-bajnoki bronzérmes 100 gyorson

Úszás
43 perce

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
52 perce