A fanatizmus segíthet

P. F.P. F.
Vágólapra másolva!
2003.07.16. 20:13
Címkék
Komoly játékerőt képviselő csapat ellen készül a magyarországi romaválogatott az angol kisebbségi válogatottal szembeni összecsapásra.
A magyarok Szlovéniában a helyi együttes ellen lépnek pályára július 19-én Muraszombaton. A fiatalítás előtt álló csapat számára kihívás lehet a Szlovén-kupában 32 közé jutott ellenfél. A korábban kiváló eredményeket produkáló magyar gárda (öt év alatt egy vereség) játékosai mára kiöregedtek, ezért van szükség "frissitésre”. A jelenlegi keret legidősebb tagja a 27 éves kapus, Oláh Tibor. A játékosok többsége alacsonyabb osztályban játszik, de van, aki ifjúsági vagy juniorcsapatokban edz. Lajtos István az NB I B-s Kaposvár, Sarlai János a német Bindsachen, Váradi József az NB II-es Ózd futballistája. A Szlovéniába utazó stáb a következő: Sándor Csaba, Oláh Tibor – kapusok. Horváth János, Kulhman Imre, Petrovszki István, Németh Péter, Sarlai János, Petrik Dezső, Váradi József, Németh István, Nagy Richárd, Gaál Gergő, Toldi Lajos, Tátrai Attila, Baranyai András, Lajtos István, Kerek Norbert, Ádámszky Róbert, Baranyi Tibor, Kovács Krisztián. A csapatot Földesi Károly edzi, munkáját Hagymási Zoltán és Kerek Sándor segíti, a csapat "lelke” pedig Mezei István menedzser.Földesi Károly edző elmondta: havi egy alkalommal tudnak közös edzést tartani, ezért is várhatóak nehéz meccsek mind a szlovének, mind a Puskás-stadionban az angolok ellen (amúgy a szlovénok és az angolok is az amatőrbajnokság első osztályában szerepelnek). Az angolok közt ráadásul az összes etnikum szerepel, a sorban szerb, horvát, pakisztáni és indiai futballistákkal. A magyarok erőssége lehet azonban a jó értelemben vett fanatizmus.
Legfrissebb hírek

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
1 perce

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
2 perce

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
22 perce

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
32 perce

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
36 perce

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
45 perce

Hazai pályán is két góllal győzte le a Newcastle-t, a Manchester City bejutott a Ligakupa-döntőbe

Angol labdarúgás
45 perce

Háromgólos győzelemmel jutott be a címvédő a Német Kupa elődöntőjébe

Német labdarúgás
55 perce
Ezek is érdekelhetik