Ukrajna: Gondok Bodnár körül

Vágólapra másolva!
2003.07.18. 21:53
Címkék
Bodnár László a hétközi fordulóban sem szerepelt a Dinamo Kijevben, mi több el sem utazott Odesszába a csapattal. A mellőzés okáról Olekszij Szemenenko, a klub sajtófőnöke annyit árult el, hogy a magyar játékos az utóbbi napokban kisebb összetűzésbe került a csapat edzőjével.
Olekszij Mihajlicsenko szerint Bodnár sem az edzésmunkájával, sem a "viselkedésével” nem üti meg azt a szintet, ami a Dinamónál mindenkitől elvárható. A tízszeres ukrán bajnokkal még fél évig szerződésben álló magyar jobbhátvéd számára az sem túl jó hír, hogy a napokban a kijeviek négyéves szerződést kötöttek a brazil Alessandro Mori Nunessel, aki éppen Bodnár helyén – jobbhátvéd, illetve jobb oldali középpályás – lesz bevethető. A Dinamo egyébként máris elvesztette a veretlenségét: a sérült játékmestert, Belkevicset nélkülöző, kissé nagyképűen játszó fővárosiak kikaptak a legutóbb éppen csak bennmaradt Csernomorectől, amelynek győztes gólját az exdinamós Koszirin szerezte – jelentette tudósítónk, Jakab Lajos.2. forduló: Csernomorec Odessza–Dinamo Kijev 1–0, Sahtar Doneck–Vorszkla Poltava 4–0, Tavrija Szimferopol–Metalurg Doneck 1–1, Voliny Luck–Illicsevec Mariupol 2–2, Arszenal Kijev–Obolony Kijev 2–1, Krivbász–Zirka Kirovográd 1–0, Dnipro–Kárpáti Lviv 4–1, Metalurg Zaporizzsja–Boriszfen Boriszpil 1–0
Az élcsoport: 1. Sahtar 6 pont (7–0), 2. Dnipro 6 (6–1), 3. Dinamo 3
Legfrissebb hírek

Zambia a ráadás során mentett pontot az ANK-ban; nyert az előző torna bronzérmese

Minden más foci
13 perce

A Mosonmagyaróvár és az MTK is 38 gólt lőve nyert a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
1 órája

Változás: az ünnepi televízióműsort a Nemzeti Sport keddi számában olvashatják

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi röplabda: a Kazincbarcika is bejutott az MK négyes döntőjébe

Röplabda
1 órája

Superliga: U. Craiova–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Mégsem Ausztráliában rendezik a Milan–Como olasz bajnokit

Olasz labdarúgás
1 órája

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
2 órája

Kiesett a kenyai közönségkedvenc, Evans nagy meccset nyert meg Wade ellen a darts-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik