Babos elutasította a Fenert

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2003.07.21. 21:46
Címkék
A holland lapok szerint egyfajta logikai folyamat következménye, hogy a Fenerbahce megkereste Babos Gábort.
Az újságok a következőkre építettek: Henk ten Cate lett a Barcelona pályaedzője, és szerette volna magával vinni a NAC Bredából a magyar kapust, csakhogy a katalánok végül nevesebb hálóőrt, Rüstü Recbert, a Fenerbahce egyesét vették meg, ezért a török gárdának kellett portás után néznie – mi sem természetesebb, mint hogy megkörnyékezte a Barca másik kiszemeltjét.
A tárgyalások Pierre van Hooijdonknak, a Fener új szerzeményének a kezdeményezésére indultak el, a csatár ugyanis a Feyenoord játékosaként már megismerhette Babos képességeit, és jó véleménnyel volt róla. Az isztambuli gárda megtette az ajánlatát, de Babos köszönettel visszautasította.
"Mindenképpen jó érzés, hogy Van Hooijdonk a Fenerbahce vezetőinek figyelmébe ajánlott – mondta lapunknak Babos Gábor. – De nagyon gyorsan jött, tulajdonképpen fel sem tudtam fogni. Két nap alatt kellett döntenem, végül nemet mondtam. Úgy gondolom, szép kihívás volt, de Törökország mégis Törökország, én pedig szeretnék valahol a kontinens közepén maradni. Másrészt decembertől nyugodtan tárgyalhatok bárkivel, mert ingyen igazolható leszek, és jöhet egy vonzó ajánlat is. Ha csak a pénzt nézem, mindenképpen mennem kellett volna.”
A kapus azt sem titkolta, döntésében szerepet játszott, hogy amíg a NAC Bredával ki tud lépni az európai kupaporondra, addig a Fenerbahcéval csak a török hadszíntér maradt volna a számára. (Általános meglepetésre a "kanárik” a 2002–2003-as szezonban nem tudták kvalifikálni magukat egyetlen európai kupasorozatba sem.) "Harminc év után értünk el nagy sikert a NAC-kal, de ezt még megfejelhetjük, ha megyünk egy-két fordulót az UEFA-kupában. Elsősorban azonban az ingyenes klubcsere lehetősége motivált, Magyarország hamarosan tagja lesz az Európai Uniónak is, sokkal több ajtó lesz előttem nyitva” – véli Babos.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
1 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
1 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
1 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
2 órája