Még pereskedhet a pénzéért

Akik nagyítóval vagy húszdioptriás szemüveggel keresgélték, azok sem találták. Volt, nincs. Naná, hogy különböző pletykák keringtek róla, pedig egyszerűen csak az történt, hogy feleslegessé vált Cottbusban. Olyannyira feleslegessé, hogy futball helyett hétről hétre felültették a lelátóra, sört, virslit és papírtrombitát nyomtak a kezébe, hadd szurkoljon kedvére saját csapatának. Furcsa belegondolni, hogy Sebők Vilmos legutóbb bajnoki mérkőzésen tavaly szeptemberben lépett pályára, ami nem kevés idő. Hosszú-hosszú várakozás után 30 évesen újabb lehetőséget kapott a sorstól, hogy megpróbálja helyrehozni azt, ami Cottbusban elromlott, és megpróbálkozzon a lehetetlennel, vagyis visszakerülni a válogatottba. Nem lesz könnyű, és nem csupán azért, mert Sebők új klubja az izraeli első osztályban újonc Maccabi Nazareth igencsak messzire van Gellei Imre szövetségi kapitány látószögétől.

– A játék nélkül eltöltött hónapjai során többször is beszélgettünk, és mindig ugyanazzal érvelt: inkább nem lép pályára máshol, de nem mond le az irigylésre méltó fizetéséről Cottbusban. Most is azt állítja, hogy helyesen döntött?
– Biztos vagyok benne, hogy helyesen döntöttem, amikor Cottbusban maradtam – mondta Sebők Vilmos. – Igaz, hogy legutóbb tavaly szeptemberben szerepeltem bajnokin a Rostock ellen, de legalább a pénzemnél leszek. Minden bizonnyal megnyerem a pert a Cottbussal szemben, és akkor fillérre pontosan kifizetnek.
– Ezek szerint pereskednie kell? Hiába maradt ott, mégsem fizették ki?
– Cottbusban azt hitték, hogy a kezembe nyomnak egy bizonyos összeget, aztán én megköszönöm, és odébbállok. Tévedtek. A legrosszabb történt velük, amit csak elképzelhettek. Ott maradtam, és játék nélkül vettem fel a fizetésemet. Illetve az sem igaz, hogy játék nélkül, mert decemberben nem engedtek az első csapat keretével edzeni, ezért átkerültem az amatőrök közé, és ott rendszeresen tréningeztem, mi több, pályára is léptem.
– Sebők Vilmos, a magyar válogatott korábbi csapatkapitánya a Cottbus amatőrjei között becsúszva szereli a Bayern amatőrcsapatában szereplő mosógépszerelőt. Nem rossz…
– Annyira azért nem vészes a helyzet. Igazából csupán fél évet vesztegettem el az életemből, de nem volt egyetlen olyan lehetőség sem, amivel a pénzemnél maradtam volna. Hiába hívtak Belgiumba, Franciaországba és a Frankfurthoz, a fizetésem meg sem közelítette volna, amit Cottbusban kaptam.
– Komolyan mondja, hogy mindig, minden pillanatban csak a pénzt nézte? Nem lett volna ésszerűbb engedni az igényeiből, és akkor már játszana mondjuk Belgiumban, sőt, még az is előfordulhatna, hogy készülhetne a lettek és a lengyelek elleni, sorsdöntő Eb-selejtezőre.
– Fillérekért nem voltam hajlandó átigazolni. Úgy voltam vele, ha egyszer a Cottbus olyan szerződést ajánlott, amivel maximálisan elégedett voltam, akkor nem mondok le egyetlen euróról sem. Persze nem akartak fizetni, de ahogy az imént is mondtam, megnyerem a pert.
– És végre futballozhat is. Mit tud az új csapatáról, a Maccabi Nazarethről?
– Annyit, amennyit Koltai Tamás elmondott. Ô már játszott ott korábban, és most megint ott szerepelhet. Sok mindenre felhívta a figyelmemet. Tudom, hogy gazdag klubról van szó, amelynél újoncként is az a cél, hogy UEFA-kupa-szereplésre jogosító helyezést érjen el a bajnokságban. Én egyébként itthon tárgyaltam az izraeliekkel, és ha nem is Bundesliga-szintű szerződést kötöttünk, de örömmel mondhatom, hogy én leszek a Nazareth legjobban fizetett futballistája. Örülök, hogy oda szerződtem, hiszen végre játszhatok. Újra jól kereshetek, és ha a szövetségi kapitány is úgy gondolja, visszakerülhetek a válogatottba. Még az sem zavart, hogy a színünk zöld-fehér.
– Nem fél a robbantásokkal teli izraeli hétköznapoktól?
– Eszembe sem jut félni. De ha valami gond lesz, legfeljebb összepakolok, és hazajövök.