Az újonc ellen is csak remiztek Rabóczkiék

Vágólapra másolva!
2003.09.20. 21:48
Címkék
Újra csak döntetlenre volt képes a címvédő FC Köbenhavn együttese a dán bajnokságban. Rabóczki Balázs csapata ezúttal az újonc Herfölge ellen játszott gól nélküli döntetlent, méghozzá hazai pályán.
"Önkritikusan el kell ismernem, hogy csapnivalóan játszottunk, jogosan kaptunk a félidőben és a lefújás után is füttyöt a tizennégyezer nézőtől – mondta a lefújás után a magyar kapus. – Ez a játék édeskevés lesz szerdán a Ferencváros ellen. Ott tartunk, hogy van öt fantasztikus csatárunk, de nem tudtunk gólt rúgni, és helyzetet is keveset alakítunk ki. A Herfölgének sem volt túl sok, de végig ébernek kellett lennem, hiszen egy-egy kontrája bármikor veszélyes lehet. A tizedik percben például egy az egyben hozták rám a labdát, szerencsére sikerült hárítanom.” Rabóczki elmondta, az FC Köbenhavn kedden kora délután érkezik Magyarországra, kedden 19.30-tól edzést tart az Üllői úton, majd szerdán jöhet az UEFA-kupa-meccs.9. forduló: FC Köbenhavn–Herfölge 0–0, Nordsjaelland–Esbjerg 1–1. Az élcsoport: 1. Esbjerg 18 pont, 2. Bröndby 17 (8 mérk.), 3. FC Köbenhavn 15
Legfrissebb hírek

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
15 perce

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
37 perce

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
52 perce

Arne Slot Kerkezről is beszélt a sajtótájékoztatón

Angol labdarúgás
1 órája

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
1 órája

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
1 órája

Aranycipő: Haaland beérte Kane-t az élen, Mbappé is a nyomukban lohol

Minden más foci
2 órája

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik