Bejött a papírforma

FEKETE GYÖRGYFEKETE GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2003.10.02. 21:38
Címkék
SZÖGLETARÁNY: 6:0 (4:0)

23. perc: Farkas bal oldali szögletét követően Ludánszki fejelte négy méterről a bal kapufa mellett a hálóba a labdát. 1–0
28. perc: Hrepka fordult le védőjéről hat méterre a kaputól, fordulásból leadott lövése Tamagnini lábai között lelassulva a jobb alsó sarokban pihent meg. 2–0
48. perc: Pintér futott el a bal szélen, visszagurított, üresen találta a balösszekötő helyén érkező Vasst, aki egyet igazítva a labdát 18 méterről jobbal a kapu bal oldalába csavart. 3–0
70. perc: Fitos 18 méteres lövését Tamagnini balra tenyerelte, az érkező Hrepka az alapvonal mellől, nyolc méterről kapura rúgta a labdát, amely az idő közben felálló Tamagnini talpáról a jobb alsó sarokba pattant. Öngól! 4–0

A ránézésre is fizikai és testi fölényben lévő magyarok az első perctől kezdve kapujuk elé szegezték a vendégeiket. Jellemző, hogy a vendégek első kapura lövésére a 30. percig kellett várni, a magyarok kapusa, Hegedűs Lajos gyakorlatilag ekkor ért először labdába a mérkőzés során. A szünetet követően a második negyven perc is az első félidő képét mutatta, továbbra is a magyarok uralták a játékot, és megérdemelten szerezték meg a győzelmet.
Ezenkívül azt is el kell mondani, hogy a Szokolai László vezette utánpótláscsapat stílusosan is futballozott, és mindezt eredményesen tette.

Mestermérleg
Szokolai László:
– A végeredmény magáért beszél, de ez csak a papírformát tükrözi, nekünk a norvégokkal és a skótokkal kell megküzdenünk a csoport első két helyéért, amely a továbbjutást jelentheti.
Giuseppe Canini: – Tudtuk, hogy nem sok esélyünk lesz a házigazda ellen, és a papírforma most igazolódott is. Sok sikert kívánok ellenfelünknek a továbbiakban.
Legfrissebb hírek

Neymar újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat

Minden más foci
12 perce

ETO-játékosok viszik a prímet a 18. forduló válogatottjában

Labdarúgó NB I
29 perce

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
54 perce

Kirsner Erika: Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal

Kézilabda
1 órája

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
1 órája

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
7 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik