Megtartották a főpróbát

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.10.10. 20:44
Címkék
Péntek délután öt órától a lengyel válogatott a Puskás Ferenc-stadionban gyakorolt. Pawel Janas, a vendégek szövetségi kapitánya a selejtező előtti főpróbát jelentő tréning után tartott sajtótájékoztatón elmondta: kedd óta készül csapatával, ám ez idő alatt jó néhány probléma nehezítette munkáját. Három meghatározó játékosa Jacek Bak, Jacek Krzynówek és Maciej Zurawski például kisebb sérüléssel bajlódik; az ő szereplésükről ezért csak a szombat délelőtti eligazítás után dönthet a szakember.
"Természetesen a három pontért jöttünk Budapestre, ám tisztában vagyunk azzal is, hogy tervünket nem lesz könnyű megvalósítani – mondta Pawel Janas. – Bizonyára izgalmas találkozót vívunk majd a magyarokkal, hiszen mindkét együttesnek létfontosságú a győzelem, vagyis támadni kell majd a hazaiaknak és nekünk is.”
Legfrissebb hírek

Tuchel szerint Anglia a lehető legrosszabb módon kezdett a Kongói DK ellen

Foci vb 2026
13 perce

Lukaku Szenegál ellen is a kispadról beállva tehet csodát – megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
16 perce

Harry Kane megelőzte Pelét; Anglia most sem botlott afrikai rivális ellen

Foci vb 2026
38 perce

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
41 perce

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
42 perce

Anglia 1966 óta tartó vb-átkot tört meg – statisztikák

Foci vb 2026
42 perce

Mpasi majdnem mindent védett, de Kane a 16 közé lőtte Angliát

Foci vb 2026
59 perce

Itt a vége, Anglia jutott tovább!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik