Puskás Ferenc is a helyszínen drukkol majd

Vágólapra másolva!
2003.10.10. 20:44
Címkék
Puskás Ferenc régóta várta ezt a hétvégét. Újra kimozdulhat a kórházból, újra futballmeccsre mehet, és újra a magyar válogatottnak szurkolhat. Igen, Öcsi bácsi ott lesz a mai MagyarországLengyelország Európa-bajnoki selejtezőn.
Mi több, focihétvégét tartanak ápolójával, Kovács Jenővel, a szombati válogatott találkozó másnapján, vasárnap a Bozsik-stadionba is kilátogatnak, hogy megtekintsék az NB I B-s Bp. Honvéd– Dabas meccset."Néhány napja csak a mérkőzésekről beszélgetünk Öcsi bácsival – mondta Kovács Jenő, a legendás labdarúgó segítője. – Persze őt eddig is a labdarúgás foglalkoztatta leginkább, de ezt a hétvégét rendkívül várta már. Nagyon drukkol a magyar válogatottnak, ugyan jóslatokba nem akar bocsátkozni, de bízik a csapat sikerében. A Honvéd-meccs miatt is izgul, de mivel figyelemmel kíséri a piros-fehér-feketéket, így tudja, remekül menetel szeretett együttese.”
Legfrissebb hírek

Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 perce

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
13 perce

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
38 perce

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
39 perce

Vas Blanka második lett a zolderi terepkerékpáros versenyen

Kerékpár
1 órája

Vívás: Gachályi Gréta mosolygósan ülhet a karácsonyi asztalhoz

Utánpótlássport
1 órája

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
1 órája

A spanyol gólkirály vette be a kapuját – Hosszú Kávé Szalóczy Pállal

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik