Babost műteni kell

Vágólapra másolva!
2003.10.16. 22:57
Címkék
A Newcastle elleni párharc első mérkőzésén a NAC Breda a továbbjutási esélyeit, a visszavágón pedig a kapusát veszítette el.
A Newcastle-ban 5–0-ra kikapó holland gárda szerdán alaposan megnehezítette az angol társulat dolgát, és csak a hajrában kapott Robert-gól miatt volt kénytelen fejet hajtani előtte. Azt a találatot már nem az első számú kapus, Babos Gábor, hanem cseréje, Coutinho kapta, miután a magyar kapust az első félidőben le kellett cserélni.– Sajnos nem tudok jó hírekkel szolgálni, pénteken meg kell műteni a kezem – mondta lapunknak Babos Gábor. – Eltörött az orsócsontom a csuklóm és a könyököm között, elmozdult a helyéről, és ezt most két csavarral, valamint egy lemezzel stabilizálni kell. Úgy tűnik, számomra befejeződött az őszi idény, legalább hat hetet kell kihagynom.– Mi történt pontosan?– Az egyik helyi lapban nagyon jó fotó jelent meg az esetről, azon pontosan lehet látni, hogy Bramble letalpalja a kezemet. Sajnos a pályán nem láttam a srácot, én a labdára vetődtem ki, ő pedig a hátam mögül érkezett. Balszerencsés mozdulat volt, visszahajlott a kezem, és azonnal lehetett tudni, hogy baj van. A találkozó után gipszbe tették a kezemet, de hogy műtétre is szükség van, csak csütörtök reggel derült ki. Egy specialista is megnézte a röntgenfelvételeket, konzultált a Breda orvosaival, ezt követően határoztak a sorsomról.– Ha jól tudom, ilyen hosszú ideig korábban egyszer sem kellett pihennie.– Bár már porc- és könyökműtétem is átestem, legfeljebb négy hetet kellett pihennem. Törésem pedig még sohasem volt… Hogy a kényszerszünet után mi lesz, nehéz megmondani. A kapusoknál a kéz talán fontosabb, mint a láb, ha felépülök, biztosan vissza kell majd szereznem az önbizalmamat és a bátorságomat. Le vagyok törve, a csapatot sérüléshullám sújtja, most én is kiestem, biztos, hogy nagyon nehéz időszak vár ránk.
Legfrissebb hírek

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
22 perce

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
53 perce

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
56 perce

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
1 órája

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
2 órája

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik