Babócsy és Fekete kupagyőztes a HJK-val

Vágólapra másolva!
2003.11.01. 23:05
Címkék
Hatalmas csatában, Jensen tizenegyesből szerzett aranygóljával a bajnokság után a Finn Kupát is megnyerte a HJK, amely 1981 után, fennállása során másodszor tudott duplázni. Az Allianssi ellen győztes csapat kapuját Babócsy András őrizte, Fekete László pedig a második félidő derekán állt be csereként. "Pályafutásom során először lettem kupagyőztes, korábban még az elődöntőig sem sikerült eljutnom, úgyhogy a mostani diadal abszolút csúcs. Nagyon jó mérkőzés volt, az első félidőben az Allianssi játszott jobban, a másodikban kicsit visszaesett, akkor már mi irányítottunk, sajnos a helyzeteinket nem tudtuk berúgni. A hajrában szöglet után kaptunk egy gólt, akkor rátettünk még egy lapáttal, és szerencsére sikerült egyenlítenünk. A hosszabbítás második félidejében kaptunk egy tizenegyest, és kezdődhetett az ünneplés” – mondta lapunknak Babócsy András. Fekete László szavai: "Örülök, hogy mindkét sorozatot sikerült megnyerni, és összejött a duplázás. A kupadöntőben egy ziccerem volt, de nem tudtam jól ellőni a labdát, így odalett a lehetőség. A kapott gól után elég meleg volt a helyzet, jó, hogy idejében észbe kaptunk.”Finn Kupa. Döntő: HJK–Allianssi 2–1 (Mäkelä 84., Jensen 113. – 11-esből, ill. Paatelainen 77.) – aranygóllalOsztályozó az első osztályba kerülésért: KooTeePee–RoPS 3–2
Legfrissebb hírek

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
48 perce

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
1 órája

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
1 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
2 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
4 órája
Ezek is érdekelhetik