Kiöregedtek a fiatalok

Vágólapra másolva!
2003.11.17. 20:42
Címkék
Búcsúmeccsre készülnek az utánpótlás-válogatott tagjai. Mint azt Róth Antal szövetségi edző kifejtette, kétéves munka végéhez értek, a csapat a felnőtté válás szakaszába lépett.
Róth Antal a munka végéhez érkezett
Róth Antal a munka végéhez érkezett
Róth Antal a munka végéhez érkezett
Róth Antal a munka végéhez érkezett
Róth Antal a munka végéhez érkezett
Róth Antal a munka végéhez érkezett
"A fiúk kinőtték már ezt a korosztályt, bár én örültem volna a legjobban annak, ha még fél évig együtt maradhatott volna ez az együttes…” – utalt arra a szakvezető, hogy szíve szerint nem az észtek elleni barátságos derbi, hanem, mondjuk, az athéni olimpia végén köszönt volna el játékosaitól.
Ami a szerdai mérkőzést illeti: a 13 órakor kezdődő találkozóra nem bocsátanak ki belépőket, így akik kilátogatnak a csepeli stadionba, két magyar csapatot is ingyen láthatnak. Kettőt, hiszen a 21 éven aluli labdarúgókból álló keretet 22 játékos alkotja, s Róth Antal úgy döntött, a társaságot két részre osztja, vagyis mindenkinek egy félidő jut majd. A tréner egyébként a hét végén kiállított Torghelle Sándorra és Varga Zoltánra is számíthat, mivel az össznépi búcsúra való tekintettel – a szabályok felett szemet hunyva – Bozóky Imre MLSZ-elnök rábólintott arra, hogy mindkét futballista pályára léphessen.
Legfrissebb hírek

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
1 órája

Hood fantasztikus meccsen búcsúztatta a hatodik kiemelt Noppertet a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
2 órája

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2 órája

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
3 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
3 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
3 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik