Az évszázad mérkőzése

Vágólapra másolva!
2003.11.25. 11:36
Címkék
Ötven évvel ezelőtt ezen a napon játszották Londonban az AngliaMagyarország válogatott labdarúgó-mérkőzést.
A házigazdák kilencven esztendeje veretlenek voltak hazai pályán – 1953. november 25-éig, akkor ugyanis a Sebes Gusztáv által irányított magyar nemzeti csapat átírta a futballtörténelmet, a legyőzhetetlennek hitt Angliát 6:3-ra megverve. Ez a találkozó lett az évszázad mérkőzése – és fél évszázad távlatából állítunk emléket e dicsőséges kilencven percnek.

Gary Pearson csak azért repült Londonból Budapestre, hogy életében először kezet foghasson Buzánszky Jenővel, Grosics Gyulával és Puskás Ferenccel. Az angol vendég ugyanis rajong az Aranycsapatért, olyannyira, hogy spórolt pénzéből mást nem vásárol, mint a hajdanán a világot körbeverő magyar válogatott fellépéseit rögzítő filmfelvételeket. Ezenkívül gyûjti az aláírásokat, a könyveket, a fényképeket, más szóval, vevő bármire, ami Sebes Gusztáv együttesével kapcsolatos.
Gary Pearson kívánsága hétfő délelőtt teljesült: testközelből figyelhette, amint az élő legendákat ünneplik. Hol másutt, mint a korábbi kiválóságok törzshelyén, azaz az óbudai Régi Sipos étteremben szólt a taps a 6:3 hőseinek. Szebb kezdést el sem képzelhettünk volna: az évszázad mérkőzésének találatait vetítették le. "Ez a londoni bácsi sok gólt látott már életében, de ilyen szépet még soha” – hallhattuk Szepesi György hangját, miközben a látottak önmagukért beszéltek. A játékosok mellett helyet foglaló Gyurcsány Ferenc sportminiszter sem hagyta szó nélkül a Wembleyben történteket: "Egy pillanatra elhitettétek a magyarokkal, hogy két vesztes világháború után a harmadikat megnyerték – nézett (fel) az eleganciára a pályán kívül is adó klasszisokra. – Nem tagadjuk, azóta keressük az új Grosicsot, Buzánszkyt és Puskást. Azért örülnék, ha a ti diadalotok előbb-utóbb a magyar labdarúgás második legnagyobb sikere lenne…”
Másfajta üzenetet is kaptak tegnap Öcsi bácsiék: negyvenezer postás tolmácsolta köszönetét a fél évszada elkönyvelt győzelemért. Cserébe "megbélyegezték” az Angliát meghódítókat: százezer példányban adták ki azt a blokkot, amelynek egyik tagján a Népstadion megnyitása, a másikon a 6:3 egy pillanata látható. A négy-öt évtizede érmeket gyûjtő futballisták most egy érmével gazdagodtak: az egyes számút Grosics Gyula, a kettest Buzánszky Jenő, a tízest természetesen Puskás Ferenc kapta. Mivel a színezüst medálból összesen 3000 kerül piacra, a gyûjtők siessenek, mert már csak 2997 maradt… A következő meglepetés Horváth Antal egyetemi docensé volt, aki versben mondta el, mit jelent neki a nagy diadal – nem rövid az alkotás: 115 oldalban sikerült rímekbe szedni az angolok elpáholását.
Ám nekünk ennyi sem elég: további ötven éven át boldogan emlékezünk, írunk és beszélünk a magyar futball nagy diadaláról.
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
2 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
2 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
2 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
2 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
3 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik