Bodnár László Zágrábba tart

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.11.25. 22:42
Címkék
Dinamóból Dinamóba  mégis sok száz kilométernyi a különbség. Ha igazak a horvát lapértesülések, a Kijevben szabadlistára tett, korábbi debreceni védő, Bodnár László Zágrábba tart. Zdravko Mamic, a klub alelnöke ugyanis már eldöntötte: télen tíz játékosától megválik az egylet, s helyükre négy új fiú érkezhet  köztük Bodnár (akit mellesleg a helyi újságokban Bognár Gábornak neveznek&)
"Nikola Jurcevic vezetőedzővel úgy döntöttünk, tíz embertől elköszönünk, s helyükre nemzetközi tekintélyű labdarúgókat hozunk – ismertette terveit Zdravko Mamic. – Négy játékost szeretnénk szerződtetni: a válogatott Ivan Bosnjakot, a legutóbb az Aston Villában szereplő Bosko Balabant, a Niko Kranjcar helyére kiszemelt, olcsón megszerezhető brazil Nenét, és nem titok, Kijevben tárgyalok Bodnár László ügyében, akit szintén a télen szeretnénk megszerezni.”Bodnár ügyében kapóra jött, hogy a zágrábiak csütörtökön Ukrajnában játszanak UEFA-kupa-meccset a Dnipro ellenében, így Mamis akár már ma egyeztethet a kijeviekkel. Mamic elmondta, szükségük lenne a jobb oldalon robotoló Bodnárra, sokkal inkább, mint jelenlegi klubjának…
Legfrissebb hírek

Amerikai pite: a belga aranygeneráció utolsó nagy dobását láttuk? – vb-kibeszélő, 21. nap

Foci vb 2026
7 perce

Pődör Zoltán: Helyi értékekre épülő, szerethető és fenntartható csapatot raktunk össze

Kézilabda
32 perce

Videón a világbajnokság egyik legérzelmesebb pillanata

Foci vb 2026
47 perce

Édesapját gyászolja a kongóiak kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
1 órája

Visszavonult az ecuadori válogatott gólrekordere

Foci vb 2026
1 órája

Statisztikák: Balogun elit társasághoz csatlakozott, Pochettino amerikai történelmet írt

Foci vb 2026
2 órája

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik