Szepesi György: egy játékos – mikrofonnal

Vágólapra másolva!
2003.11.25. 11:37
Címkék
Azt mondják róla, ő volt az Aranycsapat tizenkettedik játékosa.1953. november 25-én negyed négytől egy ország hallgatta őt. Azóta egy ország csodálja őt.
A kép, ahogy áll a pálya szélén, előtte a mikrofon, mögötte a zsúfolt lelátó… Ott volt mindenütt, ahol Puskás Ferencék móresre tanították a világot, manapság pedig ott van mindenütt, ahol Grosics Gyuláék megjelennek. Hála istennek, jól van, úszik és teniszezik rendszeresen, a kedélye talán jobb mint valaha, fél óra leforgása alatt hét interjút ad. Mesél, mesél és mesél, méghozzá a legnagyobb örömmel, és talán még nagyobb átéléssel. Fújja azon kollégái nevét, akikkel ötven éve együtt dolgozott. Az angol– magyar mérkőzés mûsorfüzetébe – amelyet egy brit vendég kérésére lát el kézjegyével – csupán annyit ír: "Thanks for the 6:3…” Hangját, ha lehetne, másolnák. Illetve másolták is: a meccs televíziós változata úgy készült el, hogy a rádióban rögzített szalagokról "alákopizták” a hangját. A hang és a kép tökéletesen egyezett, manapság úgy mondanánk, aki profi, az profi…
Bár egy könyvet érdemelne, röviden most csak ennyit az Aranycsapat tizenkettedik játékosáról. Szepesi Györgyről, persze, akinek csodálatos pályája a pályákhoz kötődik…
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
3 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
4 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
4 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
4 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
4 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik