Két mesteredző is esélyes

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.11.27. 22:11
Címkék
Egyelőre nincs szövetségi kapitánya a magyar válogatottnak. Gellei Imre a múlt hét pénteken mondott le, és december elsején hivatalosan is távozik. A lemondás napján Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke azt nyilatkozta, hogy hamarosan kijelölik az utódot.
A kapitányválasztás folyamata az alapszabály szerint a következő: az edzőbizottság és az edzőképzőközpont jelölhet egy, vagy akár több személyt is a munkára, és a végső döntést az MLSZ elnöksége hozza majd meg.Egyelőre azonban egyik testület vezetőjét sem kérte fel senki, hogy javasoljon szakembereket a válogatott élére. Ezt a hírünket Garami József, az edzőbizottság vezetője, valamint Mezey György, az edzőképzés hazai vezetője is megerősítette – sőt utóbbi azt is hozzátette, hogy a jövő héten meghívottként UEFA-programra hivatalos, utána pedig szabadságon lesz, így ő nem tud részt venni az érdemi döntésben. Vagyis eltelt úgy egy hét, hogy az égvilágon semmi nem történt a kapitánykérdés megoldásában. Bozóky Imre ezzel kapcsolatban elmondta, időben megkeresik a két testületet, és két héten belül kinevezik az új kapitányt.A hírek szerint két szakember esélyes igazán a poszt betöltésére. Az egyik az a Csank János, aki korábban úgy fogalmazott, hogy semmiképpen nem vállalja el a válogatott irányítását – annak ellenére sem, hogy a honlapunkon, a www.nemzetisport.hu-n a szurkolók egy szavazás során őt helyezték az első helyre –, azonban a szövetség illetékesei komoly ostrom alá vették.A másik Egervári Sándor, aki jelenleg az MTK szakmai munkáját irányítja. A háromszoros bajnok edző az élvonalban már bizonyított, és sokan szívesen látnák őt a válogatott kispadján. Információink szerint, amennyiben Egervári Sándor szövetségi kapitány lesz, akkor elhagyja a kék-fehéreket és a helyét a jelenleg Bodajkon – az MTK fiókcsapatánál – dolgozó Lőrincz Emil veszi majd át.
Legfrissebb hírek

Amerikai pite: a belga aranygeneráció utolsó nagy dobását láttuk? – vb-kibeszélő, 21. nap

Foci vb 2026
7 perce

Pődör Zoltán: Helyi értékekre épülő, szerethető és fenntartható csapatot raktunk össze

Kézilabda
32 perce

Videón a világbajnokság egyik legérzelmesebb pillanata

Foci vb 2026
47 perce

Édesapját gyászolja a kongóiak kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
1 órája

Visszavonult az ecuadori válogatott gólrekordere

Foci vb 2026
1 órája

Statisztikák: Balogun elit társasághoz csatlakozott, Pochettino amerikai történelmet írt

Foci vb 2026
2 órája

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik