Döntetlennél az MLSZ-elnök voksa határoz

Vágólapra másolva!
2003.12.13. 22:53
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) vasárnapi elnökségi ülésére a vezérkar 14 tagja hivatalos. Amennyiben a kapitányügyben voksolásra kerül sor, egyszerű szavazati többség dönt. Egyenlő eredmény esetén az elnöki voks határozza meg, ki lesz a szövetségi kapitány.
A sajtó szerint a nemrégiben a Bajnokok Ligájából kiesett Partizan Beogradnál tevékenykedő német Lothar Matthäus lehet az MTK-t irányító, az edzőbizottság által a posztra javasolt Egervári Sándor "vetélytársa”. A korábbi világklasszis – 150-szeres német válogatott labdarúgó – állítólag évi 300 ezer euróért (78 millió forint) vállalná a feladatot. Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára szerint az U21-es válogatottat – minden bizonnyal – továbbra is Róth Antal irányítja a jövőben is.A döntnökök, azaz az elnökség tagjai: Bozóky Imre elnök, Puhl Sándor alelnök, Annus Vince, Balázs András, Fa Sándor, Fekete Miklós, Ferencz Gyula, Kamarás István, Klement Tibor, Kovács Attila, Lázár Lajos, Makray Balázs, Mezey György, Szilvássy József. Lapunk úgy tudja, egyéb elfoglaltsága miatt biztosan nem lesz jelen az ülésen Mezey György és Fa Sándor – mindketten külföldön tartózkodnak –, de kérdéses Kamarás István megjelenése is, akit Bozóky Imrének nem sikerült értesítenie az ülésről.
Legfrissebb hírek

A sportág Michael Bubléja, a kifinomultság csúcsa és két Pitbull szám – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása!

Egyéb egyéni
9 perce

Úszás: A holland és a magyar felkészülési rendszer nagyon különböző – Szabó-Feltóthy Eszter

Úszás
25 perce

Egy év, 365 fotó: Hosszú elköszönt, Keane felbukkant, Jászapáti Európa tetején – ilyen volt 2025 januárja

Egyéb egyéni
1 órája

Rozsályi örömóda

Minden más foci
1 órája

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestről, mert román – és nem azért, mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
2 órája

„Ha tudtuk volna, hogy ennyire jó, nem várunk idáig” – páros interjú Pekárik Eszterrel és Nacsa Gáborral

Képes Sport
2 órája

NBA: egy ponttal verte meg a Dallas Mavericks a Denver Nuggetset

Amerikai sportok
2 órája

A reméltnél lassabban gyógyul Tóth Balázs – az idén már nem játszhat

Légiósok
3 órája
Ezek is érdekelhetik