Hrutka Rudi meséi

Vágólapra másolva!
2003.12.15. 18:18
Címkék
A volt válogatott labdarúgó, illetve egészen pontosan az immáron csak volt futballista, a nyáron az aktív, profi pályafutástól elköszönt Hrutka János pályafutásáról könyvet jelentetett meg, "Ha én ezt a klubokról elmesélem...” címmel. A könyvben, amely a mai napon jelent meg, az érdeklődők olvashatnak a játékos pályafutásának főbb állomáshelyeiről, a magyar és német bajnoki címektől kezdve az emlékezetes, lelátókon sokáig fő beszédtémát adó botrányos estekig mindenről, amit Hrutka átélt, amit a Rudi becenevű játékos megtapasztalt. Hrutka János pályafutása a Kőbányai Lombikból indult, a Ferencvárosnál érte el első hazai sikereit, alaptagja volt az atlantai olimpiára kijutó Dunai Antal vezette csapatnak, ám az ötkarikás játékokra már nem utazott. Játszott a német Kaiserslautern együttesében, egy hónapig igazolt játékosa volt, ám pályára nem lépett az Eintracht Frankfurtban, majd hazatérve futballozott a Fradiban, majd a Vasasban és legutóbb a Kispest-Honvédban, időközben huszonnégyszer lépett pályára a magyar válogatottban.
Legfrissebb hírek

A sportág Michael Bubléja, a kifinomultság csúcsa és két Pitbull szám – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása!

Egyéb egyéni
1 perce

Úszás: A holland és a magyar felkészülési rendszer nagyon különböző – Szabó-Feltóthy Eszter

Úszás
17 perce

Egy év, 365 fotó: Hosszú elköszönt, Keane felbukkant, Jászapáti Európa tetején – ilyen volt 2025 januárja

Egyéb egyéni
59 perce

Rozsályi örömóda

Minden más foci
1 órája

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestről, mert román – és nem azért, mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
2 órája

„Ha tudtuk volna, hogy ennyire jó, nem várunk idáig” – páros interjú Pekárik Eszterrel és Nacsa Gáborral

Képes Sport
2 órája

NBA: egy ponttal verte meg a Dallas Mavericks a Denver Nuggetset

Amerikai sportok
2 órája

A reméltnél lassabban gyógyul Tóth Balázs – az idén már nem játszhat

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik