A 21-es csapdája

Á. L.Á. L.
2004.03.28. 21:55
Címkék
Szombat este kilenckor még 21 tagú volt a Wales ellen készülő keret  legalábbis így vélte Szekeres Tamás. Negyed tíz körül a DVSC védője már tudta: eggyel csökkent a létszám.
Az Üllői úton 0–0-s döntetlent elérő Loki bekkje az összecsapást követően elköszönt hazainduló csapattársaitól, hogy a fővárosban töltse az éjszakát, mivel – gondolta – vasárnap már Lothar Matthäus szövetségi kapitány rendelkezésére kell állnia. Nos, 15 perccel kilenc után már tisztában volt a ténnyel: tévedett, nem kap szerepet szerdán…"Már megérkeztem a tökéletesen üres lakásba, amikor megcsörrent a telefonom – mesélte másnap a védő. – Magyar Zoltán, a válogatott menedzsere hívott, ahogy ő említette, rossz hírrel. Furcsa, hogy csak ekkor jelezte a kapitány, nem számít rám, hiszen ő is ott volt az FTC elleni meccsünkön. Úgy vélem, az, ami történt, a másik ember tökéletes semmibevétele. Ilyen esetben ne beszéljünk kölcsönös megbecsülésről… A válogatott számomra olyan intézmény, ahová mindig szívesen jöttem, soha nem jutott eszembe, hogy lemondjam a szereplést. Most sem erről van szó, csupán egyszerűen azt érzem: kitoltak velem."Természetesen kíváncsiak voltunk a kapitány véleményére is, aki elmondta, hogy lemondott Szekeres Tamás szerepeltetéséről, annak oka: húsz tagú kerettel kívánta megkezdeni a munkát, így egy játékostól kénytelen volt búcsút venni, és mivel az állományban sok a védő, úgy vélte, az a legjobb megoldás, ha egy bekktől köszön el – ideiglenesen.

Szavazás

Mit játszunk Walesszel?

Írja be az itt látható számot!

Szavazás

Mit játszunk Walesszel?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország

Foci vb 2026
8 perce

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
11 perce

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
46 perce

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
47 perce

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
50 perce

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
59 perce

Párduc, oroszlán, gorilla nélkül – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
59 perce

Embernek paraguayi fiai – Farkas Norbert publicisztikája

Foci vb 2026
59 perce
Ezek is érdekelhetik