Kovács Zoltán ma kel útra

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2004.04.01. 21:50
Címkék
Az már hetek óta köztudott, hogy Kovács Zoltán Újpestről a kínai élvonalban szereplő Sencseng Csianlipao együtteséhez igazol. Az azonban egészen tegnapig bizonytalan volt, mikor kell Hongkongba utaznia a 18-szoros válogatott csatárnak. Aztán jött a hír  és vele a kölcsönvételért járó pénz , miszerint pénteken repülhet a 31 esztendős támadó. Vagyis nem maradt sok ideje arra, hogy felkészüljön a decemberig tartó kínai kalandra.
Kovács Zoltán törhette a fejét, nehogy valakit kifelejtsen az ismerôsök közül, akitôl el akart köszönni (Fotó: M. Németh Péter)

– Összecsomagolt már?
– Elkezdtem pakolni – mondta a játékos. – Sajnos az utolsó pillanatban tudtam meg, hogy utaznom kell, korábban arról volt szó, hogy csak hétfőn kell gépre szállnom. Aztán hirtelen megváltozott a helyzet, és már csütörtökön indulok. Igazán még semmire sem volt időm, hiszen nagyon sok ügyet el kell intéznem. A családot is meglátogattam, elköszöntem mindenkitől, vagyis már tényleg csak a bőröndöket kell bepakolnom.
– A válogatott mérkőzés miatt itthon volt Kenesei Krisztián, aki a kínai Gouan labdarúgója. Ki tudta faggatni a tapasztalatairól?
– Hol is találkozhattunk volna, mint a kínai nagykövetségen, és mesélt ezt-azt. Bár azt eddig is tudtam, hogy nem üdülni megyek, de Kenesei megerősítette, hogy nagyon sokat kell majd edzenem. A bajnokság május tizenötödikén kezdődik, de azt nem tudom, hogy addig mi lesz a program. Elképzelhető, hogy edzőtáborba megyünk, de a részletek csak akkor derülnek ki, ha már ott leszek.
– Elköszönt az újpesti csapattársaitól is?
– Csütörtök reggel kimentem a stadionba, és elbúcsúztam mindenkitől. Korábban nem tehettem meg, mert ugye bizonytalan volt, mikor kell elutaznom. Kisétáltam a Szusza Ferenc-stadion gyepére, és ideiglenesen elbúcsúztam a pályától is. Nehéz szívvel távozom, hiszen nekem nagyon sokat jelent az Újpest. Most azonban mennem kellett, mert ezzel a futball-kft.-nek is segíthetek, no és én sem vagyok abban a korban, hogy csak úgy visszamondjak egy külföldi, jó feltételeket kínáló lehetőséget. Persze a búcsú nem végleges, hiszen december harmincegyedikén lejár a szerződésem a Sencsengnél, és jövök vissza a Megyeri útra.
– Vannak már érdemi információi a hongkongi csapatáról?
– Egyelőre semmit nem tudok mondani új klubomról, csak azt, hogy az előző bajnokságban negyedik volt, és most előbb szeretne végezni. Remélem, ez velem együtt sikerül is.
Legfrissebb hírek

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
3 perce

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
14 perce

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
23 perce

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
24 perce

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
36 perce

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
45 perce

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
52 perce

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik