Matthäus perel a milliókért

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.04.14. 20:47
Címkék
"Azért távoztam a Belgrádból, mert nem tartották tiszteletben azokat a szerződéseket, amelyeket a Partizannal az érkezésemkor írtam alá"  közölte Lothar Matthäus, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az MTI jelentése szerint a belgrádi Blic című lappal.
A 150-szeres válogatott 600 ezer dollárt, vagyis 118 millió forintot követel a szerb klubtól. A szakember azt sérelmezi, hogy amikor tavaly távozott a klubtól, egy dinárnyi pénzt sem fizettek ki neki az átigazolásokért, és a szponzoroktól befolyó összegek után sem kapta meg a jussát. Tavaly novemberben a menedzsere ismét megpróbálta tisztázni a helyzetet, de Zsarko Zsecsevics, a Partizan főtitkára azt mondta, nincs pénz az első szerződésben foglaltak kifizetésére."Három hónapot adtam a törlesztésre, de most már négy hónap is eltelt, és semmit sem kaptam – mondta a Dubaiban tartózkodó Lothar Matthäus, aki lapunk érdelődésére megerősítette azt a felvetést, hogy ha kifizették volna, akkor nem is hagyja el a Partizant – Nem kérnék pénzt, ha tudnám, hogy a klub kasszája üres. Ám tavaly legalább huszonöt-, de talán harmincmillió eurós hasznot hoztam a csapatnak a Bajnokok Ligája-szerepléssel és a szponzorok révén. Megérkezésem előtt csak négymillió volt a klub nyeresége."A Blic szerint az első szerződés megszegéséért Lothar Matthäus az UEFA és a FIFA révén, a másikért a szerbiai bíróságon kér elégtételt. A sportember kijelentette, hogy továbbra is kapcsolatban áll a klub játékosaival, kötődik Szerbiához, és a Partizanban nagyon boldog volt. Lothar Matthäus vádjai nemigen érdekli a Partizan vezetőit, csak annyit mondtak: ők csütörtökön válaszolnak a felvetésekre.
Legfrissebb hírek

CR7 kiegyenlített, Ramos megnyerte: Portugália a 94. percben fordítva ejtette ki Horvátországot egy emlékezetes második félidő után

Foci vb 2026
2 perce

A mozgalmas és drámai második félidőben hiába vezetettek a horvátok, Portugália fordított és bejutott a nyolcaddöntőbe

Foci vb 2026
3 perce

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
28 perce

Perisic góljával szerzett vezetést Horvátország, Cristiano Ronaldo büntetőjével egyenlített Portugália – videó

Foci vb 2026
42 perce

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
1 órája

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól – legalábbis testvére szerint

Foci vb 2026
1 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
1 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik