Lothar Matthäus ígérete

Vágólapra másolva!
2004.04.23. 21:33
Címkék
Miközben a japánok fogadkoznak, hogy legyőzik a mieinket, addig a magyarok csendben készülnek.
Míg a japánok tegnap még Budapesten edzettek, addig a magyarok már a meccs helyszínén, Zalaegerszegen gyakoroltak. A japánok edzése – mint ahogy a 2. oldalon is írjuk – csiszolt munka gyümölcse, és a játékosok a rájuk jellemző módon maradéktalanul megfogadják a korábbi brazil világsztár, Zico szakmai utasításait, ugyanakkor a magyarok gyakorlása is rendkívül fegyelmezett, és a német aranylabdás, Lothar Matthäus a tréning minden pillanatában szinte nagyítóval figyelte valamennyi futballistáját, ha kellett, dicsért, ha kellett, megállította a játékot, és elmagyarázta, mit szeretne viszontlátni vasárnap 13 órától.
S hogy mindebből mi lesz?
Lothar Matthäus szerint remek, izgalmas mérkőzés.
"Tisztában vagyok azzal, hogy a japán válogatottban is csak azok kapnak szerepet ezúttal, akik a hazájuk bajnokságában szerepelnek, ám az is biztos, hogy azok a játékosok, akik bizalmat kapnak kollégámtól, Zicótól, azok meg akarják mutatni, hogy számíthat rájuk – mondta a tegnapi zalaegerszegi edzés után a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Ellenfelünk biztosan nem játszik majd úgy, mint a 2002-es világbajnokságon, ám nyugodtan mondhatom, mi sem azt játsszuk, mint amit majd a 2006-os vébén. Azt elmondhatom, a játéktér talaja kicsit jobb is lehetne, ám biztos vagyok abban, a rendezők a mindent megtesznek azért, hogy vasárnap ideális gyepszőnyeg fogadja a futballistákat. Azt még ne várják tőlem, hogy kihirdessem az összeállítást, bár a fejemben már összeállt az a csapat, amelyik Japán ellen a győzelemre törhet."
Legfrissebb hírek

„Majdnem elfertőződött a seb” – műtétjéről is beszélt a korábbi utánpótlás-válogatott kapus

Légiósok
18 perce

Megvált indiai klubjától a City Football Group

Minden más foci
21 perce

Gulácsi a pálmafák mellől üzent, de mindent vittek a karácsonyfás fotók – így ünnepeltek sportolóink

Egyéb csapat
35 perce

Több mint 12 millió euróra büntette a klubokat a Német Labdarúgó-szövetség

Német labdarúgás
36 perce

Armand Duplantis győzött az európai hírügynökségek szavazásán

Atlétika
1 órája

Haaland Mikulásnak öltözött, Szalah is boldog karácsonyt kívánt – fotók

Minden más foci
1 órája

Egy év, 365 fotó: Molnár Attila Eb-n és vb-n is száguldott, LeBron James elérte az 50 ezret – ilyen volt 2025 márciusa

Egyéb egyéni
1 órája

Török bundabotrány: újabb 26 embert letartóztattak

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik