Női válogatottunk Izland ellen

Vágólapra másolva!
2004.05.28. 21:26
Címkék
Izland ellen játszik Eb-selejtezőt ma a női válogatott. A felsőház 3. csoportjában szereplő együttes eddig szerzett négy pontjával az utolsó előtti helyen áll a sereghajtó, egypontos Lengyelország előtt, s már bizonyos, hogy továbbra is megőrzi tagságát az élcsapatok között, és nem esik ki az alsóházba. Székesfehérvárott, a Sóstói-stadionban 17 órakor az izlandiak lesznek az ellenfelek – az első meccsen Reykjavíkban 4–1-s vereséget szenvedtek a magyarok: "Nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen az izlandiak jobb játékerőt képviselnek, mint mi. Bízom benne, hogy Székesfehérvárott tisztes eredményt érünk el" – mondta Bacsó István szövetségi edző. Gondot jelenthet, hogy Paraoánu Aranka és Sebestyén Györgyi sérült. A magyar csapat a Szvorda – Kanta, Milassin, Paraoánu (Méry), Sümegi – Szekér, Smuczer, Pádár, Sebestyén (Tóth G.) – Nagy A., Ruff összeállításban kezd, a kispadon Sipos, Fenyvesi, Tóth A., Tóth E. és Fogl foglal helyet.
Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
3 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
3 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
3 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
5 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
6 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
6 órája
Ezek is érdekelhetik