Sorsfordító értekezlet előtt

Vágólapra másolva!
2004.06.07. 22:10
Címkék
Annak mindenesetre örülhetünk, hogy a törökök leszálltak végre Lothar Matthäusról. Az utóbbi napok, sőt hetek másról sem szóltak, mint az isztambuli üzenetekről, az ott fellelhető bizonyítékokról, cikkekről, "tuti biztos" információkról s az egykori német aranylabdás szerződtetéséről.
Még nem járt le a kapitány ideje
Még nem járt le a kapitány ideje
Még nem járt le a kapitány ideje
Még nem járt le a kapitány ideje
Még nem járt le a kapitány ideje
Még nem járt le a kapitány ideje
Csak kapkodták a fejüket a magyar szurkolók, de nem csak ők, a sajtó munkatársai sem tudták, mire számítsanak. A televíziók és az újságok már egyenesen Isztambulból jelentkeztek, a Besiktas stadionjából, a klub sajtóosztályáról, mintha nekünk, magyaroknak bármi közünk is lenne a Fekete Sasokhoz. Szerencsére ennek vége, a kapitány nem szerződik a Besiktashoz, ehelyett a jövőn töri a fejét. A jövő pedig még mindig nem egyértelmű a számára.
Ha nem is biztosítékot, de segítséget szeretne és összefogást.
S hogy ez mit jelent?
Lothar Matthäus – mint lapunkban már korábban nyilatkozta – azt kívánja, hogy a magyar kluboknál dolgozó kollégái segítsék a munkáját, és ugyancsak fontosnak tartja, hogy a liga is a válogatottat tegye az első helyre, arról nem is beszélve, hogy a futballisták ne jelentsenek sérültet egy hosszú és vereségekkel fenyegető túra előtt. Szinte bizonyos, hogy mindezek szóba kerülnek majd csütörtökön, amikor is információnk szerint Lothar Matthäus tárgyalóasztalhoz ül a magyar labdarúgás minden fontos személyiségével.

S ha ezen a megbeszélésen Lothar Matthäus úgy érzi majd, hogy akár a németek ellen elért bravúros győzelemmel, akár Németországból hozott profimentalitásával maga mellé tud állítani mindenkit, akkor valóban kitölti a szerződését, és a magyar válogatott sikereire koncentrál. Ám ne felejtsük el, amit a kapitány a múlt héten lapunkban nyilatkozott: a Besiktason kívül három európai nagycsapat is hívja, köztük például a Benfica…
Ne kezdődjenek el újra a találgatások, most inkább a Németország elleni siker legyen az alap – a hőn áhított összefogásra.
Legfrissebb hírek

Gruber Zsombor: kevés lehetőség, kiemelkedő játék

Labdarúgó NB I
1 perce

Szappanos Péter a szezon legjobb futballistája

Labdarúgó NB I
7 perce

Félévi értesítő – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
7 perce

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
8 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
8 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
8 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik