Szélesi Zoltán közel Cottbushoz

Vágólapra másolva!
2004.06.14. 21:36
Címkék
Fél éven belül a második csapatkapitányát veszítheti el az Újpest. A télen Kovács Zoltán szerződött Kínába a Sencseng Csianlipao együtteséhez, hétfőn pedig a karszalag örökösének, Szélesi Zoltán ügyében folytattak biztató tárgyalásokat a lila-fehérek vezetői a német második ligás Energie Cottbus képviselőivel.
"Mi már közöltük a kéréseinket a németekkel – mondta Sallói István, az Újpest ügyvezető igazgatója. – Annyit elárulhatok, hogy nem állnak messze az elképzelések, de néhány pontot még finomítani kell. Mi nem szeretnénk kölcsönadni a védőnket, a cottbusiakat viszont elsősorban ez a lehetőség érdekli. Attól sem zárkóztak el teljesen, hogy végleg megvegyék a játékost, viszont a vételár részleteinek átutalásáról még egyeztetniük kell a klub igazgatótanácsával. Szóval ez a két kérdés még nyitott, de van esély arra, hogy Szélesi Zoltánt eladjuk. Persze akkor sem esünk kétségbe, ha nálunk marad, mert az együttes egyik meghatározó labdarúgójáról, a csapat kapitányáról van szó."
Szélesi Zoltán elmondta: örül a lehetőségnek és annak, hogy ismét együtt játszhat majd korábbi csapattársával, Lőw Zsolttal, aki már két éve az Energie játékosa – az újpesti védő a harmadik magyar lehet a keretben, hiszen egy hete a siófoki Mészáros Norbertet is szerződtették. A tárgyalások alatt a Cottbus képviselői utaltak arra, hogy a kétszeres válogatott játékos németek elleni teljesítményét látva döntötték el végleg, szeretnék szerződtetni a futballistát.
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik nélkül kell nyernie a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
14 perce

Hiába remekelt Embiid és Maxey, kikapott Chicagóban a 76ers

Amerikai sportok
22 perce

Bardóczky Kornél karambolja után lábadozik

Tenisz
30 perce

Terbócs István: Szerettük volna megmutatni Kevin Constantine-nak, hogy maradt még bennünk abból, amit tanított nekünk

Jégkorong
39 perce

Sydney-Hobart: a Master Lock Comanche és a címvédő LawConnect harcol a győzelemért

Egyéb egyéni
43 perce

A legjobb 32 játékos maradt versenyben – folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
57 perce

Népsport: Annus néni csábítása, avagy így szerződött Rómába Zsengellér Gyula

Népsport
1 órája

Gruber Zsombor: kevés lehetőség, kiemelkedő játék

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik