Lemondott a csapat orvosa

Vágólapra másolva!
2004.06.21. 21:48
Címkék
Alig két hete annak, hogy a magyar válogatott 20-s győzelmet aratott Németország ellen.
A nyertes társulaton nem szokás változtatni, ám mégis biztosan kijelenthető, hogy a következő, Skócia elleni idegenbeli fellépésre nem ugyanaz a stáb kíséri el a játékosokat, amely Kaiserslauternben a csapat mellett dolgozott. A válogatott orvosa ugyanis – az elmúlt nyolc meccsel ellentétben – már nem dr. Mohácsi János lesz. "A Németország elleni sikert követően közöltem Berzi Sándorral, a szövetség főtitkárával, hogy lemondok a megbízatásomról – mondta dr. Mohácsi János. – Régi álmom teljesült azzal, hogy a válogatott orvosa lehettem. Mégis úgy éreztem: bizonyos történések az én szakmai és etikai normáimba nem illenek bele. Jólesett, hogy Kaiserslauternből hazafelé több futballista kérlelt, változtassam meg az elhatározásomat, ám azon a véleményen vagyok, az emberi értékeket egy stábban mindenkinek illik szem előtt tartania."Hogy ki lesz dr. Mohácsi János utódja, azt egyelőre nem tudni, az viszont kijelenthető: olyan szakember hagyta félbe az elkezdett munkát, aki nemcsak a futballisták, de más sportágak képviselői körében is köztiszteletnek örvend. A leköszönő orvos nem kívánt reagálni arra a felvetésre, miszerint Lothar Matthäus szövetségi kapitánnyal támadt többször is nézeteltérése, ám hírlik: az egykori 150-szeres német válogatott nehéz természete van a válás mögött…
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik nélkül kell nyernie a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
14 perce

Hiába remekelt Embiid és Maxey, kikapott Chicagóban a 76ers

Amerikai sportok
22 perce

Bardóczky Kornél karambolja után lábadozik

Tenisz
30 perce

Terbócs István: Szerettük volna megmutatni Kevin Constantine-nak, hogy maradt még bennünk abból, amit tanított nekünk

Jégkorong
39 perce

Sydney-Hobart: a Master Lock Comanche és a címvédő LawConnect harcol a győzelemért

Egyéb egyéni
43 perce

A legjobb 32 játékos maradt versenyben – folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
56 perce

Népsport: Annus néni csábítása, avagy így szerződött Rómába Zsengellér Gyula

Népsport
1 órája

Gruber Zsombor: kevés lehetőség, kiemelkedő játék

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik