Mindig van friss virág a síron

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
2004.07.20. 21:53
Címkék
1979. július 20. és 2004. január 26.Az első a születésének, a második  még ma is felfoghatatlan, feldolgozhatatlan  halálának a napja.
Fehér Miklóst nem tudják, nem lehet elfelejteni. A Győri ETO, majd az FC Porto, a Braga, a Salgueiros és a Benfica játékosa július 20-án lett volna 25 éves. Fájdalom, néhány nap híján immár fél éve a győri Szabadi úti temetőben alussza örök álmát. Sírját mindig friss virág borítja.
Hogy a 25-szörös válogatott támadó emlékét kegyelettel őrizzék az emberek, arról – többek között – gyerekkori barátja, egykori csapattársa, Stark Péter igyekszik gondoskodni.
"Arra gondoltam, létrehozok Fehér Miklós emlékére egy különdíjat, amelyet minden évben az az utánpótláskorú labdarúgó vehet át, aki a legeredményesebbnek bizonyult a Győr színeiben, aki tehetségével Mikire emlékeztet – mondta a mai napig az ETO-ban futballozó védő. – Megkerestem Miki szüleit, kértem mindehhez a hozzájárulásukat, mire az édesapja, idősebb Fehér Miklós azt felelte, rendben, csupán egy feltételük van: nem engedik, hogy egymagam álljam a költségeket, mindenféleképpen segíteni szeretnének. Így együtt alapítjuk a díjat, amely Miki Benficában viselt mezszáma után valószínűleg az Aranycipő 29 nevet kapja, és a terveink szerint pénzjutalommal is párosul. Első ízben jövő ilyenkor, a barátom születésnapján adjuk át, remélem, ez megfelelő ösztönzőerőt jelent majd a fiataloknak."
Stark Péter és csapattársai a kedd délelőtti edzést követően koszorúzták meg Fehér Miklós sírját, hogy onnan a szülők által létrehozott, Soproni úti emlékházba vezessen az útjuk.
"Az együttes tagjai közül eddig talán hárman jártak a Miki pályafutását bemutató múzeumban, örülök, hogy most mindenki eljött. Szerintem aki az ETO-ban futballozik, annak kötelessége ellátogatni ide" – jegyezte meg ezzel kapcsolatban a programot szervező válogatott hátvéd.
Este aztán a Győr a Tatabányával játszott edzőmeccset – a sors fura vagy éppen kegyetlen fintora, hogy Fehér Miklós 25 esztendeje éppen Tatabányán született…
Legfrissebb hírek

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
1 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
1 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
2 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
2 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
2 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
2 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
3 órája