Uraim, ez gyenge játék volt!

Nem lehetett mit szólni e gúnyolódásra, lehajtott fejjel vettük tudomásul, hogy újra csak megbuktunk. Persze a Maksimir-stadionban lévő magyarok, a több ezer szurkoló, s az újságírók dühösek voltak, dühösek a világra, dühösek Michael Rileyre, a találkozó játékvezetőjére, aki meglehetősen rossz ajánlólevéllel érkezett Zágrábba. Hiszen ki ne emlékezne a portugáliai Eb-n lejátszott Németország-Lettország találkozóra, amikor ugyanő tizenegyesektől fosztotta meg a letteket, hatalmas indulatokat kavarva ezzel. No, de ne fogjuk csak a bíróra, avagy Huszti Szabolcs korai kiállítására a súlyos vereséget. Legyen elég adalék a kudarcunkhoz: magyar játékos szombat este egyetlen egyszer sem lőtt kapura.
És emiatt Lothar Matthäus - ahogyan már sok magyar kapitány - csak magyarázkodhat…

Nem kell mindent a játékvezetőre fogni

- Amikor Huszti Szabolcsot kiállította az angol bíró, már tudta, hogy elveszítettük a mérkőzést?
- Abban voltam biztos, hogy a kiállítás után az este már nem rólunk szólhat, és az a játék, az a stratégia, amit felépítettünk, semmibe vész. A találkozó elején ilyen szabálytalanságért nem szoktak piros lapot felmutatni. Az angol bíró túlzott szigora gyakorlatilag megpecsételte a sorsunkat, és eldöntötte a mérkőzés alakulását, de - és ezt hangsúlyozom - nem szeretném csupán a játékvezető nyakába varrni, hogy kikaptunk.
- A televíziós felvételek alapján úgy is tűnhet, hogy Huszti Szabolcs kiállítása például jogos volt…
- Maradjunk annyiban, hogy ez a játékvezető nem egyforma mércével mért, amit nálunk büntetett, azt a horvátoknál elnézte. Nézze csak vissza a meccs felvételét, és láthatja azt is, hogy például Niko Kovac, valamint rajta kívül még legalább két horvát futballista is súlyos szabálytalanságot követett el, amelyet még sárga lappal sem torolt meg a találkozó bírája. Ugyanakkor nekünk azonnal a zsebéhez kapkodott. Még egyszer hangsúlyozom, nem csupán a bíró miatt vesztettünk, de az ő tevékenysége is befolyásolta a végeredményt.
- Ha egy válogatott valóban egységes, és önbizalomtól duzzad - ahogyan azt hallhattuk, tapasztalhattuk és írhattuk napokon át a találkozót megelőzően -, akkor egy kiállítás, még ha döntő tényező is, nem okozhat ekkora zűrzavart, és ilyen mértékű összeomlást, mint amit a magyar csapaton láthattunk szombat este. Mi történt?
- Egyetértek a kritikával, de azt ne felejtsék el, hogy gyakorlatilag a két szélső játékosunkat veszítettük el pillanatok alatt. Huszti Szabolcs kiállítása miatt Simek Pétert kénytelen voltam úgymond feláldozni, hogy biztonságosabb legyen a védekezésünk az emberhátrányos helyzetben. Egy ilyen érvágást nálunk jóval erősebb csapatok is megéreznek. Amit begyakoroltunk, abból semmit sem tudtunk megvalósítani, hiszen sem a jobb, sem a bal szélen nem tudtunk a kiállítás után támadásokat vezetni. A véleményükben azonban sok igazság van, nem volt tartásunk, és legfőképpen nem volt önbizalmunk.
- Akkor illúzió volt az egész, amiről eddig beszélt? Hiszen egyfolytában azt emlegette ön is a játékosokkal együtt, hogy sikerült felráznia a magyar futballistákat, sikerült elhitetni velük, hogy képesek bárhol, bárki ellen diadalmaskodni. Érdemes lenne visszaolvastatnia valakivel, hogy a fiúk miket nyilatkoztak egy nappal a meccs előtt, szinte egytől egyig azt mondták, még a döntetlent is kudarcként élnék meg. Ehhez képest…
- Nem hiszem, hogy illúziónak kellene nevezni Németország és Skócia idegenbeli legyőzését, csakhogy rá kellett döbbennem, néhány játékos nem tudja, mi a különbség tétmeccs és barátságos találkozó között. Ami elég lehet egy gálatalálkozón, az nullának bizonyulhat a világbajnoki pontokért zajló kilencven percben. Meggyőződésem, hogy csapatomat egyszerűen agyonnyomta a tét, a játékosaim képtelenek voltak feldolgozni magukban, hogy rendkívül fontos mérkőzésen szerepelhetnek rengeteg szurkoló előtt, olyan hangulatban, amely valóban pokolinak tűnt. Megmérettünk, és könnyűnek találtattunk. ---- A ---- &