Dragóner végtelen története

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.09.14. 22:09
Címkék
A július óta a portugáliai Vitória Guimaraes csapatánál készülő Dragóner Attila ügyében eljáró Rogán Klaudia múlt szerdán Belgiumba utazott, hogy pontot tegyen a labdarúgó hónapok óta húzódó ügyének végére.
Dragóner Attila – lehull a lepel (Fotó: Németh Ferenc)
Dragóner Attila – lehull a lepel (Fotó: Németh Ferenc)
Dragóner Attila – lehull a lepel (Fotó: Németh Ferenc)
Dragóner Attila – lehull a lepel (Fotó: Németh Ferenc)
Dragóner Attila – lehull a lepel (Fotó: Németh Ferenc)
Dragóner Attila – lehull a lepel (Fotó: Németh Ferenc)
Emlékeztetőül: a legutóbb a Ferencvárosban futballozó 27-szeres válogatott védő Bognár György menedzser közreműködésével kettő plusz egyéves szerződést írt alá a brüsszeli FC Molenbeek együtteséhez - legalábbis a belga klub állítása szerint -, ám Dragóner Attila úgy vélte, ő csak szándéknyilatkozatot tett. Hazatérve meggondolta magát, és teljes nyugalommal Portugáliába repült, ahol a Vitória együttese tárt karokkal várta. Manuel Machado vezetőedző azóta többször is elismerően nyilatkozott Dragóner Attiláról, s már alig várja, hogy tétmérkőzésen is bevethesse: mi-
után a Molenbeek feljelentette a játékost, és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nem adta ki a játékengedélyét, a magyar hátvéd hivatalos mérkőzésen nem léphet pályára.
Szóval, az egyik legnagyobb európai ügynökség, a londoni központú Stellar Group - ez a cég menedzseli Dragóner Attilát - megbízásából eljáró Rogán Klaudia szerda óta egyeztet Johan Vermeeschsel, a belga klub első emberével, hogy a FIFA-határozatot megelőzve lezárja a "végtelen történetet".
"Ugyan azzal jöttem Brüsszelbe, hogy addig innen nem tágítok, amíg dűlőre nem jutunk, ám Johan Vermeesch igencsak nehéz tárgyalópartner - nyilatkozta Rogán Klaudia. - Immár a Stellar Group tulajdonosával, David Mannasennel, illetőleg a szigetországon kívüli ügyek első számú felügyelőjével, John Inglisszel is jártam nála. Minden követ megmozgatunk, mert senki meg nem tudja mondani, hogy a FIFA illetékes testülete mikor akar foglalkozni a Dragóner-aktákkal."
A játékos teljes intenzitással edz, és egyes hírek szerint élete talán legjobb formájában várja, hogy végre hivatalosan is bemutatkozhasson a Vitória Guimaraesben.
Továbbra is nagy kérdés: lesz-e rá lehetősége…?

Kalandos krónika
2004. július 9.: Dragóner Attila Brüsszelben - a belgák állítása szerint - kettő plusz egy éves szerződést kötött az FC Molenbeek csapatával.
2004. július 10.: A játékos Magyarországra utazott, Budapesten jogászai, megnézve a dokumentumokat, megállapították: a szerződés nem hiteles, emiatt Dragóner Attila egy másik lehetőséget megragadva Guimaraesbe utazott.
2004. július 13.: Több helyen megjelent: a válogatott labdarúgó hamarosan a Vitória Guimaraeshez kötelezheti el magát.
2004. július 16.: Az FC Molenbeek jogorvoslat reményében a FIFA-hoz fordult.
2004. július 21.: Dragóner Attila először lépett pályára a Guimaraes szerelésében.
2004. augusztus 29.: Dragóner Attila nem lehet a pályán a portugál bajnokság nyitó fordulójában.
2004. szeptember 8.: A játékos képviselője, Rogán Klaudia Brüsszelben megkezdte a tárgyalásokat a belga klub elnökével, Johan Vermeeschsel, mivel továbbra sem tudni, a FIFA mikor akar döntést hozni az ügyben.
Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés, hosszabbításba torkollik a meccs Dallasban

Foci vb 2026
7 perce

Románia: Major Sámuel nem marad Marosvásárhelyen

Légiósok
12 perce

Halász Bence idei legjobb eredményével lett harmadik Nancyban

Atlétika
15 perce

Előrehozhatják az Anglia–Mexikó meccset az időjárási előrejelzések miatt

Foci vb 2026
16 perce

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
42 perce

Öngóllal egyenlített Ausztrália a második félidőben

Foci vb 2026
46 perce

Elkezdődött a második félidő az ausztrálok és az egyiptomiak meccsén

Foci vb 2026
1 órája

Magyar arany és ezüst a szervátültetettek Európa-bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik