Rossz játékkal is lehet nyerni

Ilyen lehetőség is régen adódott: pocsék játékkal is nyerhettünk volna. Nem is sok hiányzott hozzá, kicsivel több határozottság, szemernyivel több önbizalom már elég is lett volna ahhoz, hogy legalább az eredmény miatt ne kelljen keseregnünk. A walesiek roppant kedves emberek, ezért megérdemlik, hogy visszafogottan fogalmazzunk: igen harmatos csapatuk van. A kilencven perc alatt egyetlen ötletes megoldással, egyetlen váratlan húzással sem rukkoltak elő a hazai labdarúgók, az első gólig lényegében el sem találták a magyar kaput, és mégis olyan önfeledten ünnepelhettek a lefújás után, mintha világraszóló sikert értek volna el. A találkozót követően a sajtószobában kiosztották a mérkőzés statisztikáját, amelynek minden lényeges sora a magyar csapat jávára szólt - lövések száma, labdabirtoklás -, kivéve a leglényegesebbet, az eredményt.

Tévúton jár, aki a balszerencsét átkozza vagy az ezúttal rossz napot kifogó Király Gábort hibáztatja. Nem Fortuna tehet arról, hogy Torghelle Sándor magányosan vívta amúgy derekas harcát a hátvédekkel, és a labdákat összeszedő Gera Zoltán többször is széttárt kezekkel jelezte, jöhetne már valaki, akinek passzolhatna. Ha a mezőnyben a többiek elhiszik, hogy győzhetnek Cardiffban, ha hajlandóak lettek volna nagyobb tűzzel játszani, akkor Király Gábor hibája minden bizonnyal akár még bele is fért volna.
Persze mit sem számít mindez, ha az év talán legfontosabb meccsén március 30-án a Megyeri úton legyőzzük a bolgárokat.

A gond csupán az, hogy még csak bátortalanul, halkan sem ejthetjük ki ezt a két szót: van csapatunk. Természetesen mindig van egy csapat, amely aktuálisan pályára lép, de ez nem egyenlő azzal, hogy kialakult egy gerinc, amely taktikailag és mentálisan is kiforrott, túllépett már a kísérletezés nehéz fázisán, és amely képes a tudása javát nyújtva reményt keltően nekivágni az éppen soron következő selejtezőknek, az más kérdés, hogy a tudásnak ez a java végül mire lesz elegendő. Ettől persze elméletileg még összejöhet egy jó teljesítmény március végén, ám sokkal nagyobb baj, hogy most nem a rossz játékunk miatt vesztettünk Cardiffban, hanem azért, mert a szerény képességű ellenfél bátorságban, önbizalomban és lelkesedésben volt jobb nálunk, és ez több mint ijesztő.

Bátorság, önbizalom, lelkesedés és vagányság nélkül vajon miben reménykedhetünk a walesi válogatottnál nagyságrendekkel jobb, klasszisokkal teletűzdelt bolgárok ellen?
Sajnos, igaza van Lothar Matthäusnak: reményeink legbővebb forrása az lehet, hogy a Cardiffban nyújtottnál sokkal többet tudnak a magyar játékosok.
De azért az ég óvjon minket attól, hogy ez a cardiffi meccs legyen a mérce!