Tokody: vonzóbb volt a Wuppertal, mint a magyar bajnokcsapat

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2005.06.08. 22:47
Címkék
Másfél éve Tokody Tibor nagy reményekkel igazolt az Oberhausenhez. A gárda akkor élen állt a német második ligában, de végül nem sikerült feljutnia. Sőt az idén ki is esett, tehát jövőre a harmadosztályban folytatja. Csakúgy, mint Tokody Tibor. Igaz, a magyar csatár a Wuppertal játékosa lesz.
- Hogyan lett bajnokesélyesből kieső az Oberhausen?- Ha tudnám, valami díjat kellene kapnom - mondta Tokody Tibor. - Tele volt a keret jó játékosokkal, a nyáron is erősítettünk, csak az eredmény nem jött. Volt két edzőváltás is, ami némi fejetlenségről árulkodik. A végén már káosz volt a klubnál.- Szétesett a csapat?- Jó lett volna, ha csupán széthúzás uralkodik az öltözőben. De nem volt ritka, hogy verekedés tört ki a játékosok között. Előfordult, hogy edzés közben a száztíz kilós kapusunk azért ütlegelte a feleakkora csatárunkat, mert az rosszul reagált egy szituációra. Mindeközben az edzőnk ült a lelátón, és figyelte, ki nyer… - Nem csodálom, hogy elhagyta a piros-fehér klubot. - A bajnokság végén mehetett mindenki, amerre akart. Mindenképpen el akartam jönni, és végül Wuppertalba igazoltam.- Miért nem Debrecenbe? A bajnokcsapatnál is szívesen látták volna.- Még a szezon közben hívott fel Szima Gábor tulajdonos, hogy beszélgessünk a közös jövőről. Tárgyaltunk, de végül nem sikerült megegyeznünk.- A magyar bajnoknál jobb ajánlatot tett a német harmadik ligában szereplő Wuppertal?- Igen, ráadásul nem is nagyon akartam hazamenni. Más a világ errefelé. Itt amit megígérnek, azt be is tartják. A Wuppertal több játékost igazol, a cél, hogy feljussunk a másodosztályba.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
2 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
2 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
2 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
2 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik