Lisztes Krisztián egyelőre nem utazik el a Chievóhoz

K. I.K. I.
2005.08.02. 22:22
Címkék
Lisztes Krisztián folyamatosan témát ad az olasz sportlapnak, a Gazzetta dello Sportnak. Tegnapi számában például azt írta a 49-szeres válogatott középpályásról, hogy csütörtökre várják őt Veronába, ahol az élvonalbeli Chievo teszteli majd.
Az olasz csapat, amely idén nagy harc árán maradt a legjobbak között, már évek óta keres egy jó irányító középpályást. Egyelőre nem talált ilyet, éppen ezért megoldást jelenthet a gondjaira Lisztes Krisztián megszerzése, akiért még fizetni sem kell, hiszen lejárt a szerződése a német Werder Bremennél. A nyáron kereste már a labdarúgót a német 1860 München, 1. FC Köln, valamint az Eintracht Franfurt, továbbá az osztrák Austria Wien, az angol Wigan, sőt az Újpest és a Ferencváros is, de egyelőre még nem kötelezte el magát sehova."Egyelőre szó sincs arról, hogy Veronába utaznék - mondta Lisztes Krisztián. - Nincs friss hírem azzal kapcsolatban, hogy hol folytatom a pályafutásomat. Mint már elmondtam, nem egyik napról a másikra dől majd el a sorsom. Jelenleg Brémában vagyok, költözöm ki a házamból, ez pedig sok időmet leköti. A Chievót szimpatikus csapatnak tartom, nagyjából képben is vagyok az eredményeit illetően, de ennél egyelőre semmi többet nem tudok mondani."
Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
1 órája

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
1 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
1 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2 órája

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
2 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
2 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
2 órája