Egy újonc a máltaiak és a svédek ellen készülő keretben

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2005.08.22. 14:43
Címkék
Az NB I harmadik fordulóját követően kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott soron következő két világbajnoki selejtezőjére készülő bővebb, 26 fős keretet Lothar Matthäus szövetségi kapitány.
Lothar Matthäus nem ekkor mondta meg Tóth Norbertnek (balra), hogy ezúttal nem számít rá (fotó: M. Németh Péter)
Lothar Matthäus nem ekkor mondta meg Tóth Norbertnek (balra), hogy ezúttal nem számít rá (fotó: M. Németh Péter)
Lothar Matthäus nem ekkor mondta meg Tóth Norbertnek (balra), hogy ezúttal nem számít rá (fotó: M. Németh Péter)
Lothar Matthäus nem ekkor mondta meg Tóth Norbertnek (balra), hogy ezúttal nem számít rá (fotó: M. Németh Péter)
Lothar Matthäus nem ekkor mondta meg Tóth Norbertnek (balra), hogy ezúttal nem számít rá (fotó: M. Németh Péter)
Lothar Matthäus nem ekkor mondta meg Tóth Norbertnek (balra), hogy ezúttal nem számít rá (fotó: M. Németh Péter)
A magyar csapat szeptember 3-án, szombaton Málta ellen lép pályára a Szusza Ferenc-stadionban, míg szeptember 7-én, a Puskás Ferenc-stadionban Svédország lesz az ellenfél a két sorsdöntő selejtező mérkőzésen.

A magyar válogatott jelenleg a harmadik helyen áll csoportjában, öt ponttal lemaradva a második, még továbbjutó helyen álló svéd csapattól, és hattal az éllovas horvátoktól. A továbbjutáshoz mindenképpen hat pontot kell gyűjtenie a két meccsen Lothar Matthäus gárdájának.

A keret tagjai a hétvégi bajnoki forduló után, augusztus 29-én, hétfőn találkoznak, és ezt követően szokásosnak mondható módon a Petneházy Country Clubban készülnek majd a két összecsapásra.

Az összeállítás legnagyobb meglepetése, hogy bekerült a keretbe az U21-es válogatott, a DVSC-AVE Ásványvíz csapatában lassan magát a kezdőbe verekedő fiatal Máté Péter. Mellette a bajnokcsapat Éger László, Böőr Zoltán, Nikolov Balázs, Halmosi Péter és Kerekes Zsombor személyében további öt labdarúgót ad a nemzeti csapatba, kimaradt viszont a Real ellen a Puskás Ferenc-válogatottban még szereplő Komlósi Ádám.

A középpályás-sorba nem került be ezúttal a Madrid ellen jól mozgó, Izlandon is játszó újpesti Tóth Norbert, és az északiak ellen még a kezdőcsapatban szereplő Bárányos Zsolt sem, és a ferencvárosi Rósa Dénes sem lett kerettag ezúttal. Helyet kapott viszont az angol Plymouth Argyle-ban játszó Buzsáky Ákos, és visszatért a nemzeti csapathoz a belga Sint-Truiden profija, Hajnal Tamás is.

A csatársorból kimaradt a norvég Viking Stavanger súlyos sérüléssel bajlódó légiósa, Kovács Péter, és az 1. FC Köln profijaként sérült Szabics Imre is, klubtársa, Tököli Attila pedig most sem került vissza a nemzeti csapathoz. Az argentinok ellen debütáló Priskin Tamás viszont most is a keret tagja.

A válogatott keret
Kapusok:
Király Gábor (Crystal Palace), Rabóczki Balázs (FC København), Fülöp Márton (Tottenham Hotspur)
Hátvédek: Stark Péter (Győri ETO), Gyepes Gábor (Wolverhampton Wanderers), Juhász Roland (MTK Budapest), Éger László (Debreceni VSC), Vanczák Vilmos (Újpest FC), Máté Péter (Debreceni VSC), Balog Zoltán (Ferencváros), Bodnár László (Roda JC)
Középpályások: Vincze Ottó (Győri ETO), Huszti Szabolcs (FC Metz), Nikolov Balázs (Debreceni VSC), Halmosi Péter (Debreceni VSC), Takács Ákos (Ferencváros), Vadócz Krisztián (Budapest Honvéd), Böőr Zoltán (Debreceni VSC), Hajnal Tamás (Sint Truiden), Buzsáky Ákos (Plymouth Argyle), Gera Zoltán (West Bromwich Albion)
Csatárok: Priskin Tamás (Győri ETO), Rajczi Péter (Újpest FC), Kenesei Krisztián (Győri ETO), Torghelle Sándor (Panathinaikos FC), Kerekes Zsombor (Debreceni VSC)
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Halász Bence megkezdi szereplését az atlétikai vb-n

Minden más foci
12 perce

Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400-on; Futballünnep Szarvaskenden

E-újság
25 perce

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
49 perce

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
50 perce

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
51 perce

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
1 órája

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
1 órája

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik