A svédeket meg kellene verni

Z. A.Z. A.
2005.08.30. 23:41
Címkék
Éppen két hete annak, hogy a magyar U21-es válogatott bravúrral 1-0-ra legyőzte Európa egyik legerősebb válogatottját, Portugáliát. A siker értékéről mindent elmond az, hogy a portugál fiatalok a 3. selejtezőcsoportban hét mérkőzésből hetet nyertek meg, és ezzel már biztos Eb-résztvevők.
A Róth Antal szövetségi edző irányította csapatra azonban az igazán fontos találkozók az elkövetkezendő napokban várnak: pénteken az Illovszky Rudolf Stadionban a 8. selejtezőcsoportban pillanatnyilag négy ponttal sereghajtó Málta lesz az ellenfél, majd következik szerdán az Üllői úton a magyar gárdával azonos pontszámmal a második helyen álló Svédország elleni öszszecsapás. Most itt a lehetőség arra, hogy a fiatalok lépéselőnybe kerüljenek a nagy rivális svédekkel szemben, ehhez azonban hat pontot kellene szerezni a soron következő két meccsen. A Róth Antal által számításba vett futballisták hétfőn délben találkoztak a Puskás Ferenc Stadionban, majd a dunavarsányi edzőtáborba utaztak. Tegnap kétszer edzettek a labdarúgók: a délelőtti gyakorláson elsősorban a kapu előtti befejezéseket, délután pedig csapatszerkezeti elemeket, elsősorban a védekezésben való elmozgást gyakorolták a keret tagjai. A délelőtti tréninget három futballista, Tisza Tibor, Bank István és Jovánczai Zoltán kihagyta, délután azonban már ők is a többiekkel együtt edzettek.
A 8. Eb-selejtezőcsoport állása
1. Horvátország 6 5 – 1 8– 3 15
2. Svédország 6 4 – 2 12–7 12
3. MAGYARORSZÁG 6 4 – 2 6– 3 12
4. Izland 7 2 1 4 7– 7 7
5. Bulgária 6 2 – 4 6– 9 6
6. Málta 7 1 1 5 2–12 4
A 8. Eb-selejtezőcsoport állása
1. Horvátország 6 5 – 1 8– 3 15
2. Svédország 6 4 – 2 12–7 12
3. MAGYARORSZÁG 6 4 – 2 6– 3 12
4. Izland 7 2 1 4 7– 7 7
5. Bulgária 6 2 – 4 6– 9 6
6. Málta 7 1 1 5 2–12 4
Az U21-es válogatott kerete
Kovács Zoltán (BFC Siófok), Borszéki Csaba (Vasas) - kapusok; Mészáros Attila, Takács Zoltán (mindkettő Budapest Honvéd), Horváth Gábor (REAC), Balogh Béla, Pollák Zoltán, Rodenbücher István (mindhárom MTK Budapest), Vati Zoltán (Auto Trader FC Tatatbánya), Vaskó Tamás (Újpest FC) - hátvédek; Lattenstein Norbert (FC Fehérvár), Lipták Zoltán (Lombard Pápa Termál FC), Bank István (Kaposvári Rákóczi FC), Sándor György (Újpest FC), Kanta József, Czvitkovics Péter, Bori Gábor (mindhárom MTK Budapest), Tőzsér Dániel (Ferencváros), Józsi György (Zalaegerszegi TE FC) - középpályások; Feczesin Róbert (Újpest FC), Jovánczai Zoltán (Ferencváros), Tisza Tibor (Diósgyőri VTK) - támadók
Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
45 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
2 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája