"Most már dolgozni akarok!"

- Régen hallottunk önről…
- Ez nem is csoda - válaszolt kapásból Bicskei Bertalan, aki a korábbi ferencvárosi gólkirálylyal, Dzurják Józseffel dolgozik Malajziában. - Egész egyszerűen a válogatottunkkal semmi sem történik, úgyhogy körülöttünk csend van és nyugalom.

- Varázslatos lehet.
- Gondolja? Nos, én edzőnek szerződtem a malájokhoz, úgyhogy nekem cseppet sincs ínyemre ez a "lötyögősebb" életvitel. Én dolgozni akarok!

- Valami gond van?
- Az égvilágon semmi. Illetve… Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a maláj válogatottnak a jövő év júniusáig nem lesz semmiféle tétmérkőzése. Nekem pedig 2006. június harmincadikáig szól a szerződésem, azaz, akár malmozhatok is az ujjaimmal majd kilenc hónapon keresztül.

El kell végre dönteni, hogy mikor váltanak

- Ez tényleg fura…
- Nekem mondja?! Most éppenséggel azért kilincselek a szövetségben, hogy kössenek le nekünk meccseket, legyen valami programunk, máskülönben…

- Máskülönben?
- Elgondolkodom a hogyan továbbról. A helyzet az: nem csupán a nagyválogatottért felelek, hanem az utánpótlás is hozzám, illetve Dzurják Józseffel együtt hozzánk tartozik, és bár a fiataloknak lesznek még mérkőzései, de én mégiscsak szövetségi kapitánynak szerződtem ide, és ekképpen is szeretnék megfelelni.

- Azért az utánpótlás is szép kihívás.
- Nekem nem derogál ez a munka, de ez így nekem már kevés. Ráadásul azt nem tudhatom, hogy jövő júniusban a szövetség vezetői velem képzelik el a folytatást, vagy sem… Tegyük fel, hogy nem, ám akkor szerencsésebb, ha a következő esztendő mérkőzései előtt már az új kapitány dolgozhatna. Szóval afféle vákuum ez, nehéz ebből a helyzetből kikerülni… Nem is értem, hogyan lehetséges az, hogy egy ország válogatottja meccs nélkül pihenjen majd’ egy esztendőn át.

Izzadni sem kellett a győzelemért

- Fájjon a hosszú pihenő miatt a maláj futballfőnökség feje. A munkája megvan: fedezzen fel tehetségeket az utánpótlásból a nagyválogatott számára.
- Már felfedeztem. A helyzet azonban nem egyszerű, ugyanis a fiatalabb korosztály még nem elég érett az igazán nagy kihívásra. Ezt nem kifogásként említem… Azért, hogy lássuk, miből lehet meríteni, néhány nappal ezelőtt a nagyválogatottat egy edzőmeccsen összeeresztettük az utánpótláscsapattal. Hááát… A kétszer harmincperces mérkőzés végeredménye öt nulla lett, és a nagyok még csak meg sem izzadtak.

- Erre pedig azt mondom: szép szakmai kihívás erőssé edzeni a fiatalokat.
- Igaza van, de ettől függetlenül szakmai tévedés megszakítani a nagyválogatottnál zajló munka folyamatosságát. A malájoknál az a cél, hogy a mai utánpótlás adja két-három esztendő múlva a nemzeti csapat gerincét, azonban egy ilyen típusú munkához olyan edzőt kell szerződtetni, aki két-három év múlva a nagyválogatott mellett dolgozik. Ez pedig valószínűleg nem én leszek…

Nem elegáns turistának, edzőnek szerződtették

- Ilyen biztos ebben?
- Edzősködni szeretnék, nem nagyokat pihenni. Tárgyalok a szövetség vezetőivel, és ha ők úgy döntenek, igenis nekem kell végigcsinálnom ezt a munkát, akkor azt elfogadom. Azonban ehhez az is kell, hogy a magam szakmai igényei is teljesüljenek, azaz, még ebben az évben és 2006 elején is legyenek meccsei a válogatottnak. Ha nem, akkor szívem szerint inkább hazatérnék…

- Vannak itthonról ajánlatai?
- Hogyan lennének?! Gondolom, eddig azt sem tudták, mi van velem…

- Ám ha hívnák valamelyik csapathoz, akkor…
- Nincs akkor. Mondom, nekem itt van dolgom. Igaz, a hét végéig eldől, kinek az akarata érvényesül: az enyém vagy a szövetségé. Amúgy a malájok nagyon is jól gondolkodnak a válogatottjuk sorsát illetően: az ő eredményességük záloga az, ha a fiatalabb korosztályra építik a jövő nemzeti csapatát. A baj az, hogy most nagyon üresek a napjaink, márpedig úgy nem lehet csapatot építeni, hogy a már összeállt válogatottnak és az utánpótlás-korosztálynak sincsenek kihívásai. Én munkamániás edző vagyok, és bár Malajzia csodaszép ország, én nem turistáskodni, hanem dolgozni jöttem ide.