Matthäus, Kisteleki és az 1954-es vb-döntő

2006.01.16. 13:15
Címkék
Kisteleki István legalább annyit árt a magyar labdarúgásnak, mint az elveszített 1954-es világbajnoki döntő  jelentette ki Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya, aki ma megtartotta utolsó magyarországi sajtótájékoztatóját. Mint ismeretes, a 44 éves szakember februártól a brazil Atlético Paranaense trénere lesz.
Lothar Matthäus
Lothar Matthäus
Lothar Matthäus
Lothar Matthäus
Lothar Matthäus ma bejelentette: felmondja a Magyar Labdarúgó-szövetséggel (MLSZ) szerződését. A német szakember arra a levélre gondolt, amelyet a közelmúltban mutatott be a sajtónak, és amelyben Bozóky Imre, az MLSZ elnöke még az ősszel arról biztosította, hogy a szövetség meghosszabbítja majd a december 31-én lejárt szerződését.

Matthäus erre a levélre akkor azt mondta, hogy 2007. december 31-ig érvényes szerződés van a birtokában, most azonban felmondja, hogy februártól munkába állhasson Brazíliában.

"A szövetségben is tudják, hogy igazat mondok, az érintettek személyes érdekei azonban azt diktálják, hogy mást állítsanak. Ezt elfogadom és megértem" – magyarázta.

A német szakember elmondta: nagyon sajnálja, hogy el kell hagynia Magyarországot, mert nagy tervekkel érkezett ide, és szeretett itt dolgozni. Szerinte a magyar futball nem a padlón, hanem a padló alatt volt, amikor átvette a válogatottnál a szakmai munkát, de az utóbbi két évben fejlődött a válogatott.

"Munkatársaimmal megteremtettük a sikeres jövő alapjait, köszönöm játékosaimnak az elvégzett munkát és a szurkolóknak, hogy feltétel nélkül, végig bíztak bennem" – tette hozzá, majd megemlített néhány játékost – többek között Gera Zoltánt, Huszti Szabolcsot és Juhász Rolandot –, akik az ő segítségével lettek nemzetközileg ismert labdarúgók.

Matthäus újságírói kérdésre rövid véleményt mondott Bozóky Imréről, az MLSZ volt elnökéről, illetve legfőbb ellenfeléről, Kisteleki István ligaelnökről is.

"Alapvetően Bozóky Imrének köszönhetem, hogy az utóbbi két évben itt dolgoztam. Magatartása sokszor vitatható volt, nem kereste a nyilvánosságot, és érdekeinek az érvényesítéséért nem harcolt elég keményen. Azt hiszem, ez vezetett a bukásához. Kicsit jobban is kiállhatott volna mellettem."

Kisteleki István esetében rövid gondolkodás után azt mondta Matthäus: "Legalább annyit árt a magyar labdarúgásnak, mint az elveszített 1954-es világbajnoki döntő."

Búcsúzóul Lothar Matthäus kifejezte részvétét a múlt héten elhunyt Zavadszky Gábor hozzátartozóinak.
Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
6 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
6 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
6 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
6 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
7 órája