Puskás Ferenc UEFA-kitüntetése

2006.01.19. 17:24
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA delegációja csütörtökön meglátogatta a Kútvölgyi úti kórházban kezelt Puskás Ferencet, és átadták neki az "Európa Bajnokai" elnevezésű kitüntetést.
Az Aranycsapat egykori legendás tagjának az UEFA megalakulásának 50. évfordulójára alapított kitüntetés emlékplakettjét, valamint egy díszes könyvet és DVD-t adott át Fritz Ahlstrřm, az UEFA sajtóosztályának vezetője. "Ez az ország mindig is óriási egyéniségeket adott a világ futballjának, és Puskás Ferenc talán közülük is kimagaslik" - méltatta Puskás Ferencet a nemzetközi szövetség képviselője.

Az ünnepségen részt vett Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára, valamint Buzánszky Jenő és Grosics Gyula, az Aranycsapat játékosai, akik szintén kaptak egy példányt a könyvből.

Az európai labdarúgás történetének legnagyobb alakjai és egyesületei, a korábbi BEK- és BL-győztesek kapják meg az UEFA elismerését, amelyben Puskás Ferencen kívül még két magyar részesült: Guttman Béla a portugál Benfica kispadján szerzett 1961-ben és 1962-ben BEK-elsőséget, míg Kovács István az Ajax Amsterdammal hódította el a trófeát 1972-ben és 1973-ban.

Az UEFA-delegáció látogatásáról részletes, képekkel illusztrált riportot olvashat a pénteki Nemzeti Sportban!
Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
6 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
7 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
7 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
7 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
8 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
8 órája