Metz: megműtötték Huszti Szabolcsot

2006.02.14. 17:43
Címkék
Kedden délután egy müncheni magánklinikán kisebb beavatkozást végeztek el Huszti Szabolcson. A Metz és a magyar válogatott középpályása november óta bajlódott sérülésével, s most jött el a műtét ideje.
"Münchenben szakavatott kezek közé kerültem, ugyanaz a főorvos asszony műtött, aki már rendbe tette többek között Kahn, Basler, Jancker, Shearer vagy éppen a színész Mel Gibson lágyékát.

Remek specialista hírében áll, s ami még fontosabb: a tapasztalatok alapján azt mondta, három hét múlva teljesen gyógyult leszek.

A kétoldalú lágyéksérv a profi futballban sajnos állandó veszélyforrás, csapattársam, Sebastian Renouard három napja feküdt kés alá, s a keretből három másik futballistának is volt hasonló beavatkozása.

A műtét egyébként alig egy órán át tartott, bár ebből én sokat nem érzékeltem, mert helyi érzéstelenítés helyett inkább altatást kértem.

Rögtön a műtét után sétálgatni kezdtem, jól érzem magam, szerdán viszont újra belenyúlnak a testembe: ez alkalommal a jobb oldali sérvet gyógyítják, ezt követően, szerda este térek vissza Metzbe."

Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
6 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
7 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
7 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
7 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
8 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
8 órája