Juhász Roland újabb talpcsonttörése

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2006.03.06. 09:39
Címkék
Magabiztosan nyert az Anderlecht labdarúgócsapata a belga bajnokság 25. fordulójában. A Juhász Rolandot foglalkoztató együttes a Lierse-t győzte le három góllal, a magyar játékos azonban súlyos sérülést szenvedett.
Juhász Roland már a kilencedik percben cserét kért
Reuters
Juhász Roland már a kilencedik percben cserét kért
Juhász Roland már a kilencedik percben cserét kért
Reuters
Juhász Roland már a kilencedik percben cserét kért

A magyar válogatottban is alapember védő ezúttal is a kezdőcsapatban szerepelt a brüsszelieknél, de sajnos kilenc perc után számára véget is ért a meccs.

„A találkozó elején kimentem keresztezni, az ellenfél játékosa be akart adni és közben elvitte a lábam. Rosszul érkeztem vissza a földre, a teljes testsúlyom a korábban megsérült talpcsontomra nehezedett.”

Juhász anderlechtes pályafutása során egyszer már súlyosan megsérült, akkor is egy talpcsonttörés miatt kellett hosszabb időt kihagynia.
„Azonnal tudtam, hogy nagy a baj, hiszen pontosan ugyanazt a fájdalmat éreztem, mint az első sérülésem esetében. Talán most jobb a helyzet, mint korábban, hiszen nincs az egész talpcsontom eltörve. A stadion melletti kórházban begipszelték a lábamat, de az csak a mai vizsgálatokon dől el, hogy szükség lesz-e operációra. Remélem, hogy nem, hiszen akkor akár négy hónapig nem játszhatok.”

A futballista még hozzátette, hogy mióta felépült, semmilyen problémája nem volt a korábbi sérülésével.

Az Anderlecht jelenleg vezeti a belga bajnokság tabelláját.
„Szerencsére kikerült az együttes a gödörből, az elmúlt hetekben rendre győztünk, valamint más csapatok eredményei is nekünk kedveztek. A sorsolásunkra sem mondhatok egy rossz szót sem. Még két rangadónk van, három hét múlva megyünk Bruges-be, valamint két fordulóval a vége előtt fogadjuk a jelenleg második helyen álló Standard Liege-t.

Nincs szükség műtétre

Juhász ma délután alapos kivizsgáláson vett részt, amelynek végén az őt megnéző három orvos arra a közös álláspontra jutott: most nincs szükség műtéti beavatkozásra esetében.

A magyar légiós fekvőgipszet kapott, amelyet a jövő héten cserélnek majd járógipszre. Jelen állás szerint két hét múlva, immár mindenfajta gipsztől megszabadulva elkezdheti a rehabilitációs edzéseket.

Így Juhász optimális esetben két hónap múlva már ismét pályára léphet, míg műtét esetén ez a visszatérési idő megduplázódott volna.
Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
14 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
20 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
30 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
47 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája