Gera Zoltán reklámfilmben szerepel

2006.04.11. 14:52
Címkék
Újabb reklámfilm-kampányba kezdett a Pepsi, amelyben olyan világsztárokat tudhat a csapatában, mint a brazil Ronaldinho és a francia Henry, hogy csak két nevet emeljünk ki a világsztárok hosszú sorából. A magyar piacra szánt reklámfilmben azonban a cég magyarországi reklámarca, Gera Zoltán (képünkön) szerepel majd.
Gera és az üdítőket forgalmazó cég kapcsolata nem új keletű, immár egyéves múltra tekint vissza, így egyértelmű volt, hogy a válogatott csapatkapitánya lesz a film főszereplője. Mármint amelyik Magyarországon kerül forgalmazásba. Mert a nemzetközi piacra szánt filmben világsztárjait vonultatja fel a cég, a már említett két klasszison kívül látható lesz többek között Beckham, Roberto Carlos és Raúl is.

A budapesti MOM Park mozijában ma megtartott sajtótájékoztatón személyesen tette tiszteletét Gera Zoltán, aki ezt követően máris visszautazott Angliába.

Annyit azonban elárult, hogy a forgatáson, bár azt rendkívül élvezte, nagyon izgult. Sokkal jobban zavarba hozta a kamera közelsége, mint az angol bajnokikon helyet foglaló tízezrek, éppen ezért nem tartja valószínűnek a esetében a pályamódosítást.

A kisfilmekben a játékosokat egyedi, nemzeti színekkel díszített mezben láthatjuk pályára lépni, amelyet a közeljövőben a cég és az érintett játékos közös megegyezésével elárvereznek. A Pepsi a mezért kapott összeget megduplázza, amely ezt követően kerül a Gézengúz Alapítvány számlájára.

Gera Zoltán a hirdetések mellett főszerephez jut a Pepsi nyári nyereményakciójában is. A májusban induló fogyasztói promóció fődíja egy kétszemélyes angliai utazás lesz, ahol Gera Zoltán látja vendégül a nyerteseket.
Legfrissebb hírek

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
5 perce

A FIDE két héten belül dönt az oroszok sakkolimpiai indulásának ügyében

Egyéb egyéni
8 perce

WNBA: Juhász Dorkáék ismét győztek, rájátszásban a Minnesota

Kosárlabda
27 perce

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
45 perce

Takács Kristóf: Évről évre egyre éhesebb vagyok

Kosárlabda
56 perce

Népsport: Brazil szamba a mogyoródi aszfalton

Népsport
1 órája

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2 órája

Huszák Alexandra: Próbálom megélni a jelent és felkészülni az anyaságra

Jégkorong
2 órája