Egy-egy góllal verte a Bozsik-csapat a Tatabányát, majd a Honvédot

2006.05.16. 20:30
Címkék
A Dunavarsányban edzőtáborozó magyar labdarúgó-válogatott ma két felkészülési mérkőzést is játszott élvonalbeli együttesek ellen. Az új szövetségi kapitány, Bozsik Péter (képünkön) csapata a Tatabányát és a Honvédot is 1-0-ra verte. Olvasható a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján, az mlsz.hu internetes oldalon.
Az első ellenfél a Csőszer-Tatabánya volt a kétszer 30 perces gyakorláson. Ekkor Végh Zoltán (Csernyánszki Norbert) – Fehér Csaba, Sebők Vilmos (Éger László), Molnár Balázs, Pető Zoltán – Polonkai Attila, Dárdai Pál, Lőw Zsolt – Torghelle Sándor, Gera Zoltán, Szabics Imre összeállításban lépett pályára a csapat.

Az NB I-s gárda becsületére vált, hogy jól tartotta magát, végül Szabics Imre második „félidei” buktatását követően a sértett által a jobb alsóba lőtt büntetővel 1-0-ra nyert a válogatott.

Lényegesen nem változott a nemzeti együttes szerkezete a Bp. Honvéd ellen, a kezdő tizenegy azonban szinte kicserélődött. E találkozón Csernyánszki Norbert (Rabóczki Balázs) – Kiss Zoltán, Éger László, Komlósi Ádám, Halmosi Péter – Vanczák Vilmos, Virág Béla, Tóth Balázs – Czvitkovics Péter, Sowunmi Thomas, Huszti Szabolcs alkotta a válogatottat.

A budapesti gárda is komolyan vette a mérkőzést, így ezúttal is egy találat döntött: Czvitkovics Péter jobb oldali beadását követően Huszti Szabolcs hat méterről fejelt a kapuba (1-0).

A válogatott edzőmérkőzései a felkészülés első állomását jelentették (az első edzőtáborozás holnap a kora délutáni órákban ér véget), ám a jelenleginél mértékadóbb tesztekre lesz lehetősége jövő hét szerdán Bozsik Péter szövetségi kapitánynak és Détári Lajos szövetségi edzőnek: május 24-én 19 órától a Szusza Ferenc-stadionban Új-Zéland ellen mérkőzik a válogatott, míg május 30-án, kedden 21 óra 5 perctől Manchesterben Angliával találkozik nemzeti tizenegyünk.
Legfrissebb hírek

Panamai szélsővel erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 perce

A korábbi ferencvárosi középpályás új csapatot talált magának – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
28 perce

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
32 perce

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
48 perce

Xavier Pascual: Már az idény első felében is csúcsformában kell lennünk

Kézilabda
50 perce

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
1 órája

A FIDE két héten belül dönt az oroszok sakkolimpiai indulásának ügyében

Egyéb egyéni
1 órája

WNBA: Juhász Dorkáék ismét győztek, rájátszásban a Minnesota

Kosárlabda
1 órája