Bozsik Péter változtatott a kereten

2006.05.18. 19:26
Címkék
Bár már a múlt hét folyamán közzétette labdarúgó válogatott keretét, ma módosított rajta Bozsik Péter szövetségi kapitány. A harminc játékos vasárnaptól Dunavarsányba edzőtáborozik, szerdán pedig jöhet a bemutatkozás.
Zováth János is utazik Dunavarsányba
Zováth János is utazik Dunavarsányba
Zováth János is utazik Dunavarsányba
Zováth János is utazik Dunavarsányba

A szakvezető figyelembe vette azt, hogy sűrű bajnoki program vár a Debrecen csapatára, így az új csapatban nem találunk a Hajdúságban játszó játékost. A debreceni csapat május 26-án, pénteken a Kispesttel vív bajnoki mérkőzést.

A 30 fős keret tagjai vasárnap találkoznak, kedden pedig ismét szűkíti a névsort a Bozsik – Détári duó.

A keretbe bekerült Bodor Boldizsár is, aki remek idényt tudhat maga mögött a Rodában, míg Balogh Béla először kapott meghívást a válogatott összetartására.

A kupagyőztes Fehérvárt Koller Ákos képviseli, azonban az egész szezonban jól teljesítő Sitku Illés nevét nem találjuk a listán.

Érdekesség, hogy a Vasasból ketten, Zováth és Bárányos is tagja a keretnek.

Az edzőtáborozásra meghívást kapott a sérült Simek Péter és Juhász Roland is.

Mint közismert, az új válogatott bemutatkozására május 24-én, szerdán, a Szusza Ferenc Stadionban kerül sor, amikor is Új-Zéland nemzeti tizenegye lesz az ellenfél. A találkozó este hét órakor kezdődik, és egységesen 1000 forint a belépő.

Az igazi erőpróba azonban rá egy hétre következik majd, amikor a manchesteri Old Traffordon a világbajnokság egyik esélyesével, Angliával mérkőzik majd a válogatott.
kapusok:
Király Gábor Crystal Palace
Végh Zoltán MTK Budapest
Rabóczki Balázs FC Sopron
védők:
Fehér Csaba Willem II
Szélesi Zoltán Cottbus
Sebők Vilmos ZTE FC
Pető Zoltán FC Brussels
Vanczák Vilmos Újpest FC
Koller Ákos FC Fehérvár
Bodor Boldizsár Roda
Balog Béla MTK Budapest
középpályások:
Lőw Zsolt Hansa Rostock
Huszti Szabolcs Metz
Molnár Balázs ZTE FC
Vadócz Krisztián AJ Auxerre
Zováth János Vasas
Dárdai Pál Hertha BSC
Tóth Balázs Malatyaspor
Polonkai Attila REAC
Czvitkovics Péter MTK Budapest
Bárányos Zsolt Vasas
Sándor György Újpest FC
csatárok:
Sowunmi Thomas FC Slovacko
Gera Zoltán West Bromwich Albion
Torghelle Sándor Panathinaikosz
Szabics Imre 1.FC Köln
Rajczi Péter Újpest FC
Kerekes Zsombor Willem II
Legfrissebb hírek

Panamai szélsővel erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 perce

A korábbi ferencvárosi középpályás új csapatot talált magának – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
28 perce

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
31 perce

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
47 perce

Xavier Pascual: Már az idény első felében is csúcsformában kell lennünk

Kézilabda
49 perce

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
1 órája

A FIDE két héten belül dönt az oroszok sakkolimpiai indulásának ügyében

Egyéb egyéni
1 órája

WNBA: Juhász Dorkáék ismét győztek, rájátszásban a Minnesota

Kosárlabda
1 órája