Euro 2012: Sanander miatt késett a kezdés

2006.05.31. 15:39
Címkék
Tizenöt perccel később kezdődött az Európai Labdarúgó-szövetségnek (UEFA) az az ünnepsége, amelyen a még versenyben lévő országok prezentálják pályázatukat 2012-es kontinenstorna rendezési jogáért, Nyonban.

A csúszást a magyar-horvát pályázat bemutatására felkért Ivo Sanander (képünkön) késése okozta, a horvát miniszterelnök nem érkezett meg az esemény kezdési időpontjára, délután két órára.

A politikus miatt így tizenöt perccel később kezdődhetett az ünnepség, ugyanis a kormányfőnek kellett volna először megtartania az előadását.

Az eredeti menetrend szerint először Horvátország és Magyarország mutatta be a pályázatát, ezután a lengyelek és az ukránok prezentálhattak közösen, majd az olaszok zárják a ceremóniát.

Szó volt arról is, hogy Sanander élőadása a sor végére kerül, de végül a halasztás mellet döntöttek az UEFA illetékesei.
Legfrissebb hírek

Halász Bence az első magyar döntős az atlétikai Európa-bajnokságon

Atlétika
1 perce

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
19 perce

Heti program: vizes Eb, atlétikai Eb, El-selejtező, La Liga

Egyéb egyéni
53 perce

Már az AEK csapatkapitányához hasonlítják Vitálist a görög lapok

Légiósok
1 órája

Heti légiósprogram: bajnoki rajt Sallaiéknál és Gulácsiéknál, székely rangadó Csíkszeredában

Légiósok
1 órája

Panamai szélsővel erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

A korábbi ferencvárosi középpályás új csapatot talált magának – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
1 órája