Válogatott: hírverő edzőmeccset játszik Siófokon a Bozsik-csapat

2006.06.22. 19:03
Címkék
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Bozsik Péter (képünkön) a jövő hetén a vb-szünetet kihasználva két napos összetartást vezényel kiválasztottjainak Siófokon.
A szakember májusban gyakorolhatott első ízben csapatával, méghozzá Dunavarsányban, ahol élvonalbeli magyar csapatokkal mérkőzött meg az Új-Zéland, valamint Anglia elleni felkészülési találkozókat megelőzően. Az összetartás olyan jó hangulatban telt, hogy a kapitány az ismétlés mellett döntött.

A válogatottba meghívottak jövő héten, június 27-én, kedden 18 órakor találkoznak a Puskás Ferenc Stadionban, majd onnan Siófokra utaznak.

Szerdán két, csütörtökön egy edzést vezényel Bozsik Péter a Balaton-parti nagyvárosban, egészen pontosan a nemzeti együttesünket vendégül látó Siófok FC pályáján.

Csütörtökön azonban nem ér véget a program a délelőtti edzéssel, délután ugyanis két találkozón lép pályára a válogatott. A hatvan percesre tervezett mérkőzéseken előbb a házigazda, másodosztályú Siófok, majd az élvonalbeli Kaposvárral játszanak.

Szerdán és csütörtökön szünnap lesz a németországi világbajnokságon, így minden bizonnyal nagy érdeklődés kíséri majd a nyári szezonban zsúfolt balatoni városban az ingyen megtekinthető edzőmérkőzéseket.

A magyar nemzeti együttes augusztus 12-én, Budapesten játszik a BL-elődöntos spanyol Villareallal, augusztus 16-án pedig Ausztria az ellenfél felkészülési összecsapáson, Grazban.

Az első tétmérkőzését Budapesten, szeptember másodikán játssza a Bozsik-csapat: az Eb-selejtezők első összecsapásán Norvégia lesz az ellenfél.

A VÁLOGATOTT SIÓFOKI KERETE:
Király Gábor Végh Zoltán Fülöp Márton
Fehér Csaba Nikolov Balázs Sebők Vilmos
Koller Ákos Tóth András Vaskó Tamás
Lőw Zsolt Leandro Polonkai Attila
Bárányos Zsolt Farkas Balázs Molnár Balázs
Zováth János Dárdai Pál Simek Péter
Sowumni Thomas Szabics Imre Torghelle Sándor
Gera Zoltán Czvitkovics Péter Priskin Tamás
Legfrissebb hírek

Harry Kane ismét Európa trónján – másodszor is övé az Aranycipő

Német labdarúgás
6 perce

Halász Bence az első magyar döntős az atlétikai Európa-bajnokságon

Atlétika
11 perce

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
29 perce

Heti program: vizes Eb, atlétikai Eb, El-selejtező, La Liga

Egyéb egyéni
1 órája

Már az AEK csapatkapitányához hasonlítják Vitálist a görög lapok

Légiósok
1 órája

Heti légiósprogram: bajnoki rajt Sallaiéknál és Gulácsiéknál, székely rangadó Csíkszeredában

Légiósok
1 órája

Panamai szélsővel erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

A korábbi ferencvárosi középpályás új csapatot talált magának – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája