Az U18-as válogatott ezüstérme Japánban

2006.07.18. 12:22
Címkék
Második helyen végzett a magyar U18-as labdarúgó-válogatott a Japánban rendezett nemzetközi tornán. Az mlsz.hu beszámolója szerint Várhidi Péter szövetségi edző együttese a döntőben hatalmas csatában veszített az ausztrálok ellen. Az ellenfél a kétszer 10 perces hosszabbítás legvégén szerezte az 1-0-s győzelmet jelentő gólt.
Balikó Milán ismét bizonyította tehetségét
Balikó Milán ismét bizonyította tehetségét
Balikó Milán ismét bizonyította tehetségét
Balikó Milán ismét bizonyította tehetségét

A magyar válogatott a következő összeállításban szerepelt a fináléban: Balikó Milán – Szekeres Adrián, Lengyel Dániel, Debreceni András, Présinger Ádám – Gál András – Dudás Ádám (Rása Gergő, a 100. percben), Koman Vladimir, Nikházi Márk (Korcsmár Zsolt a 76. percben), Szabó László (Kocsis Ferenc a 65. percben) – Tóth Péter (Nagy Tamás a 65. percben.

„Két fáradt csapat találkozott a döntőben, ami nem meglepő, hiszen harmadik kilencven perces mérkőzését játszotta le, szünnap nélkül” – mondta Várhidi Péter a magyar szövetség honlapján. „A rendes játékidőben igazságos döntetlen született, a védelmek jól zártak, a támadókon pedig érezhető volt a fáradtság. Az előző két

meccsen tizennégy gólt lőttünk, most mégsem sikerült a kapuba találni... Ahogyan ilyenkor történni szokott – és ahogyan erre a vb-n is számos példát láttunk –, a mi sorsunkat is egy drámai gól pecsételte meg. Ezzel együtt azt gondolom, a keret tagjai a maximumot nyújtották a torna során, az ismeretlen környezet és időjárás, az időeltolódás ellenére jó szellemben játszották végig a mérkőzéseket."

A magyarok a csoportküzdelmek során 10-3-ra győzték le Niigata tartomány gárdáját, majd 4-3-ra Japán válogatottját.

A japánok egyébként alaposan megadták a módját a döntőnek, hiszen a niigatai stadionban négy évvel ezelőtt több világbajnoki mérkőzést is rendeztek.
Legfrissebb hírek

Araújo Liverpoolban, Maldini Cagliariban – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
11 perce

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
16 perce

Takács Boglárka a „szelek szárnyán” először 11 másodpercen belül

Atlétika
17 perce

Férfi röplabda Közép-európai Liga: két magyar csapat indul a regionális sorozat következő idényében

Röplabda
49 perce

Úszó Eb: majdnem hibátlan magyar mérleg az első délelőttön

Úszás
49 perce

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
1 órája

Halász Bence az első magyar döntős az atlétikai Európa-bajnokságon

Atlétika
1 órája

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
1 órája