EURO-2012: Sanader is találkozott a szemlebizottsággal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2006.09.25. 15:39
Címkék
Vasárnap este érkezett Zágrábba az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hattagú delegációja, amely előkészíti a szervezet december 8-i döntését, hogy hol rendezzék meg a 2012-es kontinensviadalt. A küldöttség találkozott Ivo Sanader horvát miniszterelnökkel, a megbeszéléseken részt vett Kisteleki István MLSZ-elnök és Gyárfás Tamás, az Eb-pályázat magyar vezetője is.
Harry Been, a holland szövetség főtitkára vezette testület szeptember 11. és 15. között Lengyelországban és Ukrajnában, 18. és 22. között Olaszországban győződött meg a pályázatokban szereplő helyszínek állapotáról, illetve a feltételekről. Magyarországra, azon belül is elsőként Debrecenbe, szerda délután érkeznek az UEFA képviselői. A bizottság arra hivatott, hogy a stadionokat, a szállodai kapacitást, a reptereket, az utakat, a biztonsági feltételeket tanulmányozza, személyesen győződjön meg, a pályázatban vállaltak maradéktalanul megvalósulhatnak-e.Vasárnap a házigazdákon kívül Kisteleki István, az MLSZ elnöke és Gyárfás Tamás, az Eb-pályázat magyar elnöke is Zágrábban várta a delegáció érkezését. Milan Bandic, Zágráb polgármestere a vendégek tiszteletére a városházán vacsorát adott, melyen részt vett Dragan Primorac tudományos, oktatási és sportminiszter is.Hétfőn egy szállodában a prezentációkkal folytatódott a program. Ekkor levetítésre került a horvát-magyar pályázat eddigi tevékenységét összefoglaló mintegy tízperces film, amely Christoph Jung versenymenedzsere szerint méltó volt az eddigi pályázati anyagokhoz. A két ország labdarúgó-szövetségének elnökén, Vlatko Markovicon és Kisteleki Istvánon kívül Zlatko Matesa korábbi horvát miniszterelnök nyomatékosította, hogy mindkét kormány garanciái és a lakosság körében mért támogatás alapján Horvátország és Magyarország egyaránt készen áll a rendezésre.Gyárfás Tamás azt emelte ki, amíg számos más helyen a labdarúgó Európa-bajnokság egy nagy eseménynek minősül a sok közül, addig Magyarországon, de úgy érzi, hogy Horvátországban is a 2012-es Európa-bajnokság maga lenne "az" esemény. Harry Been delegátusvezető válaszában közölte: átérzi a helyzetet, egykor Hollandia Belgiummal hasonló elszántsággal pályázott, majd rendezett Eb-t. Megítélése szerint a kis országok csak álmodhatnak arról, hogy olimpiának adjanak otthont, de mint a példa igazolja, a labdarúgó Eb megrendezése elérhetőnek bizonyulhat.Az első prezentációt nemzetközi sajtótájékoztató követte, a két szövetségi elnök szavait követően Giorgio Marchetti az UEFA profi labdarúgásáért felelős igazgatója - aki amúgy olasz - biztatóan szólt a horvát-magyar pályázat esélyeiről, amely eddig a szakértők számára meggyőző erejű volt. Maga is, mint ahogy a technikai bizottság több tagja, leszögezte: a végső döntésben a technikai, gyakorlati feltételek mellett a sportpolitikai szempontok is érvényesülnek.Délután Ivo Sanader horvát miniszterelnök is fogadást adott a delegáció tiszteletére.Az UEFA szakértői bizottsága a hétfői zágrábi látogatást követően Splitbe, onnan Rijekába, majd Eszékre utazik, szerdán délután pedig a horvát kormány különgépén érkezik Debrecenbe, ahol többek között Kósa Lajos polgármester fogadja őket.
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
5 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
6 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
6 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
6 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
6 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
6 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik