Csoportgyőztesként jutott tovább a magyar 17 évesek válogatottja az örményországi selejtezőjéből. Miért megy nekünk ebben a korban, és vajon lesz-e ezekből a játékosokból igazi futballista?
Az 1990-es korosztály válogatottja a múlt héten, Eb-selejtezőn, Örményországban Bulgária ellen 3–1-re, Örményországgal szemben 1–0-ra nyert, Skóciával 1–1-et ért el, és továbbjutott. Az utolsó örményországi vacsoránál, amikor a szálloda éttermébe beléptek a magyarok, a másik három csapat teljes küldöttsége talpra ugrott, és tenyerét összeütve jelezte: megérkezett a minitorna legjobb csapat. A tapsolók között volt a torna UEFA-delegáltja, a legendás francia játékvezető, Michel Vautrot is.
A magyar futballban minden ilyen sikert meg kell ünnepelni, de a csapat szövetségi edzője, Szokolai László (aki annakidején középcsatárként a Ferencvárosban szerzett nevet magának, s légióskodott Ausztriában, Grazban is), azt mondja: másfajta szellemiséget igyekezett meghonosítani a csapatnál.
„Kétezer-négy szeptember tizenharmadikán vettem át a gárda irányítását – mondta Szokolai László –. s az első naptól azt hangoztattam: csak az jöjjön közénk, aki tudomásul veszi: nálunk a döntetlen nem jó eredmény! Ha valahol elindulunk, célunk csakis az első hely lehet, minden más eredmény csalódás! Sokszor úgy fogalmazom ezt meg, hogy az egygólos előny nem elég, mert egyetlen apró hiba elég lehet, hogy elveszítsd a győzelmet. Több kell, mindig több."
A felvetésre, hogy a magyar labdarúgás jelenlegi állapotában nem túl igényes szemlélet-e ez, Szokolai László határozottan felelt.
„Itt nem az én igényességemről van szó – szögezte le. – A gyerekek érdekeit kell szem előtt tartani, s meggyőződésem, hogy így kell gondolkodni, mert csak ebből táplálkozhat később a most még tapasztalatlan játékos."
Az U17-es csapatról szóló teljes cikket a Nemzeti Sport szerdai számában olvashatják el.
Legfrissebb hírek
