Pápai légiós a vendégeknél

Vágólapra másolva!
2006.11.15. 00:38
Címkék
Kedden háromnegyed négy körül egy anyuka tinédzserkorú lányával várta, hogy hokis fia végre előbukkanjon az újpesti jégcsarnok öltözőjéből. Az ifjú lány láthatóan unta a tétlenséget, tekintete inkább a futballpálya felé kalandozott, mintsem a hokipálya irányába.
Andrzej Ornoch (balra) belehúzott
Andrzej Ornoch (balra) belehúzott
Andrzej Ornoch (balra) belehúzott
Andrzej Ornoch (balra) belehúzott
Andrzej Ornoch (balra) belehúzott
Andrzej Ornoch (balra) belehúzott

Néhány perc szótlan ácsorgás után nem bírta tovább, és rákérdezett: „Hol vannak a focisták?” – nézett anyjára, ám még mielőtt választ kaphatott volna, a stadion főbejárata előtt gyülekező biztonsági emberek egyike közbeszólt: „Még nem értek ide a kanadaiak.” A lány reakciója erre a következő volt: „Kit érdekelnek a kanadaiak, én az újpesti játékosokat akarom látni...”

Nos, az újpestiek edzése már régen véget ért, így csak Rajczi Pétert vagy Kovács Zoltánt láthatta volna a rajongó, ők ugyanis túlóráztak a konditeremben.
A kanadaiak viszont nem erőlködtek. A négy órára kiírt kezdést fél öt körül kezdték: előbb a fotóriportereknek pózoltak. Történelmi képek lesznek, mivel Dwayne De Rosario nem érkezett meg Budapestre, így Stephen Hart kapitány lehetőséget adott a Pápán légióskodó Andrzej Ornochnak.
„Már régóta ismerem a srácot – mondta Stephen Hart. – Hallottam, hogy Magyarországon játszik, és mivel nem voltunk sokan, gondoltam, kipróbálom. Ügyesen mozgott, bár látszott rajta, hogy izgul. A játékosok is jó véleménnyel voltak róla, persze többen már gyerekkoruk óta ismerik. Azt még nem tudom, pályára lép-e ma, de elképzelhető, hogy lehetőséget adok neki.”

Az viszont biztos, hogy Tomasz Radzinski, a kanadai válogatott legismertebb futballistája ott lesz a kezdő tizenegyben. A harminckettedik válogatottságára készülő játékost arról faggattuk, mit tud a magyar válogatottról.

„Tudom, hogy a magyarok gyengén szerepelnek az Európa-bajnoki-selejtezőkön, és ezért több újonccal állnak majd ki ellenünk – mondta a Fulhamnél légióskodó futballista. – A mi csapatunkban is sok olyan labdarúgót találni, aki most kapott először meghívót, ezért nekünk, rutinosabb játékosoknak az a feladatunk, hogy segítsük, s olykor dicsérjük őket.”

A 32 éves támadó elmondta, bár ő a legidősebb a keretben, még mindig tinédzserkorúnak érzi magát, és ha a kanadai válogatottnak sikerülne kijutnia a 2010-es világbajnokságra, akkor ő is ott lenne a tornán: „Mindig arra vártam, hogy világbajnokságon szerepelhessek Kanada színeiben. Sajnos a selejtezőkből az amerikaiak és Mexikó mellől rendre nehéz a továbbjutás, ennek ellenére bízom benne, eljön az idő, amikor ott leszünk a legjobbak között.”
Legfrissebb hírek

Babosék továbbjutottak az adelaide-i tenisztorna első fordulójából

Tenisz
13 perce

Remeklő védelmének köszönhetően a Patriots legyőzte a Chargerst – videó

Amerikai sportok
2 órája

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

Amerikai sportok
5 órája

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
8 órája

Kolozsvár levegője – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Hullámok hátán – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Hétfői sportműsor: Nemzeti Sport Gála az Operaházban

Minden más foci
8 órája

Endrick bemutatkozott, és továbblőtte a Lyont a Francia Kupában

Francia labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik