Eb-selejtezők, U19: egy csoportban Németországgal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2006.12.05. 18:40
Címkék
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtezők nyoni sorsolásán Németországgal, Írországgal és Bulgáriával került egy csoportba. A négy együttes később kijelölendő helyszínen körmérkőzéses tornán küzd meg az Eb-döntőbe jutást jelentő első helyért.
"Németországot szívesen elkerültük volna, a bolgárokat előzetesen elfogadtam volna, az írekről kevés információnk van egyelőre" - mondta a távirati idorának Várhidi Péter, a magyar csapat szövetségi edzője (képünkön). "A németek minden korosztályban nagyon jók, fontos, hogy melyik válogatott rendezheti meg a selejtezőtornát."

Az egyeztetések során eldőlt, Írországban küzdenek egymással a csapatok a továbbjutásért.

A selejtezőtornát jövő tavasszal kell megrendezni, az Eb július 16-27. között Ausztriában lesz. A házigazda automatikusan tagja a nyolcas döntő mezőnyének.

Az U17-es magyar együttes Franciaországgal, Norvégiával, Finnországgal találkozik, itt is csak a csoportgyőztes jut tovább. A döntőt május 2-13. között Belgiumban rendezik.

U19, Eb-selejtező: 1. csoport:
  • Magyarország
  • Németország
  • Írország
  • Bulgária
U17, Eb-selejtező: 5. csoport:
  • Magyarország
  • Franciaország
  • Norvégia
  • Finnország
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
3 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
3 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
3 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
3 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
4 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik