Jól játszott, de vereséget szenvedett az U19-es válogatott

2007.02.15. 20:33
A magyar U19-es válogatott két nap szünet után újra megmérethette erejét Várhídi Péter kapitány irányítása alatt a horvát korosztályos válogatott ellen, s a keddi 0-0 után most 2-1-es vereség lett a vége.
Várhidi Péternek van bőven munkája a fiatalabb korosztállyal is
Várhidi Péternek van bőven munkája a fiatalabb korosztállyal is
Várhidi Péternek van bőven munkája a fiatalabb korosztállyal is
Várhidi Péternek van bőven munkája a fiatalabb korosztállyal is

Az Isztriai-félsziget ÉNY-i csücskénél lévő Umagban, rettentően felázott talajú mérkőzésen rendezték a korosztályos felkészülési mérkőzést, amelyen lényegében minden kulcsmomentumot az első félidőben láthattunk.

A nyolcadik percben Pölöskei szép cselsorozat után szánta magát lövésre, a levágódó labdát pedig Huszák Tamás gond nélkül a hálóba vágta.

A horvát együttes hat perc múlva egy meglehetősen kétes büntetőből egyenlített, s még a félidőben meg is fordította a mérkőzést.

A találkozót jól kezdte a magyar csapat, azonban több helyzetet is elpuskáztunk, s a második félidőben katasztofális állapotba kerülő talaj a horvát csapat brusztolósabb futballjának kedvezett.

"Amíg a talaj alkalmas volt a játékra, addig sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, egy-nullnál és egy-egynél is voltak lehetőségeink" - nyilatkozta az mlsz.hu-nak Várhidi Péter.

"Sajnos nem tudtunk többször a kapuba találni, és amikor már csak darálós, brusztolós futballt lehetett játszani a pályán, a horvátok jobbak voltak, nem tudtuk kellően birtokolni a labdát.

A két mérkőzésen több újoncot próbáltam ki, mivel a kezdőcsapat tagjai nem tartottak velünk, azoknak adtam lehetőséget, akik tagjai annak a negyven-negyvenöt fős keretnek, amely a korosztály elitjét jelenti."
Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08
Ezek is érdekelhetik